A magyaroknak kultusza van Lengyelországban – Biernacki Karol a Mandinernek

„Dwa bratanki – két jó barát” – hangzik el a jól ismert lengyel-magyar versikében. Mit jelent pontosan ez a különös kapcsolat lengyelek és magyarok között?

Érdekes, hogy magyarul a versikében „jó barát” szerepel, pedig a bratanki lengyelül rokoni kapcsolatot fejez ki. Több ez, mint barátság, inkább testvérség. Ez a különleges kapcsolat feltétel nélküli szimpátiát és szeretetet jelent. Az évszázadok során sokszor bebizonyítottuk egymásnak, hogy barátok vagyunk, és ha kell, kiállunk egymás mellett. Egy lengyel számára valahogy természetes, hogy a magyar csak jó ember lehet. Rokon lelkek vagyunk. Rengeteg szálon kapcsolódunk: összeköt bennünket a mögöttünk álló 1100 éves kultúra, a történelem, az uralkodók, a vérmérséklet és a hazánkért kiontott vér. Közös bennünk, hogy az államiságunk a kereszténység felvételével kezdődött, és az, hogy itt a végeken mi voltunk és vagyunk a kereszténység védőbástyái.

Akkor tehát értékek és nem érdekek mentén kapcsolódunk.

Igen, ez számtalanszor bebizonyosodott. Említhetném 1920-at, amikor a magyarok segítettek a lengyel-bolsevik háborúban, vagy 1939-et, amikor Teleki Pál beengedte a lengyel menekült katonákat Magyarországra. Csodálatos volt a magyar társadalom helytállása, ahogyan lengyelek tízezreit fogadták be, és látták el őket élelemmel, gyógyszerrel. Erősen él bennem egy személyes történet is:

Szó nélkül álltak sorba a barátaival, mert tudták, hogy ami Magyarországon zajlik, az értük is szól.

Évtizedek óta Magyarországon él, mondhatni, már tiszteletbeli magyar. Mi vezette ide?

Galíciában születtem egy kisvárosban, ami egykor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. A városunkban a főutat a Magyarország felé vezető útnak nevezték anno. Otthon a nagyapámmal – aki az osztrák-magyar hadseregben szolgált – sokat beszélgettünk a magyarokról, mondhatom tehát, hogy ő „fertőzött meg”. Emlékszem, fiatal koromban a szomszédunk talált a padlásán egy, a háború idején a németek által megjelentetett lengyel nyelvű propagandaújságot, amelyben volt egy cikk Teleki Pálról. A halála alkalmából íródott. Soha nem fogom elfelejteni. Az volt az a pillanat, amely eldöntötte a sorsomat.

Ezzel majdnem egy időben egy verseskötetre bukkantam, többek között Ady Endre és József Attila lengyelre fordított verseivel – szerettem volna Teleki anyanyelvén olvasni ezeket a műveket. Érettségi után aztán a kezembe akadt egy felhívás arról, hogy a szocialista országokban is lehet továbbtanulni. Eszemben sem volt Csehszlovákiába vagy az NDK-ba menni, ahol minden fa mögött egy rendőr állt. Nem volt kérdés, hogy hová menjek: Magyarországra. 1984 óta Szegeden élek, itt jártam egyetemre, itt kezdtem dolgozni a megyei levéltárban. Tavaly októberben Szegeden lepleztük le Teleki Pál szobrát, a talapzaton „Teleki Pál, a lengyelek barátja” felirattal. A mű alkotója Marek Brzózka, egy lengyel-magyar vegyes házasságban született fiatalember. Csupa szimbolika.

„Mi, lengyelek jobban szeretjük a magyarokat, mint a magyarok saját magukat” – mondta egyszer egy interjúban. Mire gondolt?

A lengyelek egyetlen más nációval sem viselkednek olyan szeretetteljesen, mint a magyarokkal. A magyaroknak kultusza van Lengyelországban. Ennyi változás – eszmék, izmusok, politikai rendszerek – ellenére is máig él egyfajta feltétel nélküli tisztelet irányukba. Egyszer egy delegációval jártam kint Lengyelországban, és egy mezőgazdasági vásár standjánál gyönyörű szép kenyereket árultak. Éppen magyaráztam a vendégemnek, hogy melyik kenyér miből készült, amikor az eladó asszony megkérdezte, honnan jöttünk, mert számára furcsa, idegen nyelven beszélünk. Mondtam neki, hogy lengyel vagyok, de a vendégem magyar. Visszakérdezett, „magyar?”, majd hátranyúlt, és egy hatalmas kenyeret adott át neki. Olyan megható volt az a pillanat, hogy még most is elérzékenyülök.

A „lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” nagyon jól hangzó szlogen, de ha megnézzük, hogy ezen kívül mit tudunk egymásról, azt tapasztaljuk: nem sok mindent. Úgy látom, a lengyel társadalomnak lényegesen több ismerete van a magyarokról, mint fordítva.

Nincs olyan nagyobb város Lengyelországban, ahol ne működne lengyel-magyar baráti társaság. A lengyel egyetemeken nehéz bekerülni a magyar szakra, olyan sokan jelentkeznek. Magyarországon épp ellenkező a helyzet, a lengyel nyelv iránti érdeklődés meglepően alacsony, még mindig nincs újabb kiadású lengyel-magyar nagyszótár, nem készülnek nyelvkönyvek. Ez aggodalomra ad okot.

Melyek a szembetűnő különbségek a két nemzet között?

Egy lengyel barátom egyszer megkérdezte, miért sétál annyi ember lehajtott fejjel Magyarországon. Otthon mindenki emelt fővel közlekedik. Itt valahogy más a hangulat, talán a magyarok kevésbé optimisták, mint mi, lengyelek. Még érzékelhető egyfajta zártság.

egy ilyen múlttal, történelemmel, kultúrával és szellemi kapacitással rendelkező néptől. Ha megnézzük, ki mit alkotott, ki mivel járult hozzá a világ előrehaladásához – a magyar nemzet fiai és lányai igen előkelő helyen állnak. Van mire büszkének lenni.

A lengyel filmgyártás dübörög, számtalan történelmi film készül. Magyarországon ebből óriási hiány van. Mi rejlik a lengyel törekvések mögött?

Jó pár éve megfogalmazódott, hogy mi lengyelek nem tudjuk igazán jól elmesélni a történelmünket, ezen a fronton erősödnünk kellene. Folyamatosan támadnak bennünket, miközben a világ nagyon keveset tud rólunk, arról, hogy milyen tragédiákon ment keresztül az országunk. Gyakran félreértelmezik a történelmi eseményeket, és nem túl kedvező fényben tüntetik fel a lengyeleket. Ezt a problémát muszáj orvosolni, erre kellenek az ilyen produkciók. A ’60-as évek nagy filmesei után most jött egy új generáció, akiket nagy érdeklődés övez.

A magyarok 20. századi traumái máig kibeszéletlenek, feldolgozatlanok. A lengyeleknek ez jobban megy? Jobban szembe tudnak nézni történelmük viharosabb időszakaival?

Hogy jobban-e, nem tudom, inkább máshogy. Talán úgy mondanám, hogy

Ez a nehézség már csak geopolitikai fekvésünkből is következik. Ahhoz, hogy a világ megértsen bennünket, az egyik legjobb eszköz, ha filmeken keresztül meséljük el ezeket a történeteket.

Egy olyan korszakban, amit a politikai korrektség ural, lehet egyáltalán őszintén kibeszélni ezeket a sérelmeket?

Engedjen meg egy gondolatot a politikai korrektségről. A mostanában oly gyakran használt „politikai korrektség” kifejezés olyan, mint a „népi demokrácia”, nem vagyok kibékülve ezekkel a szóösszetételekkel. A politizálás komoly „úri huncutság”, Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás nyomán elvárás, hogy tiszteletben tartsa az alapvető értékeket. Elsősorban az igazat és a jót. Csakhogy a mai világunkat egyfajta machiavellizmus hódította meg, és ez folyamatosan teret nyer.

A lengyel nemzetet nem sérelmek, hanem népirtások sújtották. Lehet-e erről másként, mint őszintén beszélni? Gyilkoltak bennünket, mint a legyeket. Hatmillió lengyel halt meg a II. világháború alatt, köztük hárommillió zsidó. Több százezer lengyelt deportáltak Szibériába és Kazahsztánba – embertelen körülmények között. Mínusz ötvenfokos hidegben kirakták őket a vagonokból. 1937-ben a Szovjetunióban konkrétan vadásztak a lengyelekre, 111 ezer embert gyilkoltak meg, csak azért, mert lengyelek voltak. Telefonkönyvben keresték a lengyelül hangzó neveket, az alapján indultak nyomukba. 1943-ban Kelet-Lengyelországban, Volhíniában, az Ukrán Felkelő Hadsereg közel 120 ezer lengyelt ölt meg a délvidéki pogromokhoz hasonlóan. Hogy lehetne világgá kürtölni, hogy nem mi voltunk a bűnösök a II. világháborúban?

Lehetne még tovább sorolni. Ezekről beszélni kell, és e témákban nincs helye „politikai korrektségnek”. Meg kell nevezni az áldozatot és a hóhért, tilos relativizálni a történelmet!

Európa kapcsán korábban úgy fogalmazott, kezdjük elfelejteni, hogy három pilléren nyugszik a kultúránk: a görög filozófia, a római jog és a kereszténység talaján. Mi történik, hova tartunk?

Zsákutcába tartunk. Valamiféle átrendeződés zajlik a világban. Rengeteg „hasznos idióta” jutott hatalomhoz. Nem szeretnék senkit megbántani, de egyre nehezebben viselem néhány magas rangú politikus nyilatkozatát. Egyszerűen látom, hogy tévednek. Elfelejtettük, hogy honnan jöttünk, és hogy mi az az eszme, ami erőssé tette Európát. Nem tudom, miért történik ez, és azt sem, miért kell hozzányúlni a világ legtökéletesebb alkotmányához, a Tízparancsolathoz. Az nem olyan, mint az amerikai alkotmány, amit el lehet látni különböző kiegészítésekkel és magyarázatokkal. Egyértelmű értékrendet hordoz, erre épül a mi kultúránk.

Robert Schuman megdöbbenve hallaná egy lengyel politikus szájából: „én egy lengyel származású európai vagyok”. Schuman nem akarta az államok uniformizálását. Nem tartom normálisnak, hogy Európa nyugati felének politikai elitje egy szakrális helyen, az Aula Palatina (Konstantin-bazilika) falai között emlékezett a huszadik századi izmusokat megalapozó filozófusra, Karl Marxra. Nehéz eldönteni, hogy ez puszta irónia, bárgyúság, avagy a kettő elegye, de mindenképp kegyetlen megcsúfolása volt mindannak a szenvedésnek, meghurcoltatásnak és szabadságküzdelemnek, amit a szovjet elnyomás jelentett Köztes-Európa számára.

A Wacław Felczak Alapítvány a művészeteken, közös alkotásokon keresztül próbálja elmélyíteni a lengyel-magyar kapcsolatokat. Erősebb, maradandóbb kötelék ez, mint egy politikai szövetség?

Az alapítvány politikai akarat nélkül nem jött volna létre, de ő maga nem politizál, csupán a politikai életet egészíti ki. Ha egy kormány – legyen az jobb- vagy baloldali –, nem látja egy ilyen alapítvány helyét a közéletben, az nagy gond.

A Felczak-lemezek előkészítő programsorozata beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az elkészült lemezek közül többet Fonogram-díjra jelöltek, Lajkó Félix & Vołosi lemeze meg is nyerte a Fonogramot. Most jön az újabb pályázat. Miről szól  pontosan?

A sorozatot még Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére és szakmai gondozásával a Fonó Records indította útjára 2018-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A program minden évben maximum négy, komoly szakmai eredményekkel rendelkező művész magyar-lengyel témájú lemezének kiadását, valamint maximum három ígéretes tehetség magyar-lengyel témájú lemezének felvételét támogatja. A szakmai zsűri tagja Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, Harcsa Veronika Fonogram-díjas dzsessz-énekes, Rosonczy-Kovács Mihály Junior Príma-díjas népzenész, a Wacław Felczak Alapítvány kuratóriumának tagja, valamint Tóth Tibor könnyűzenei menedzser, fesztiválszervező. Március 31-ig lehet az új pályázatokat benyújtani, az eredményt április 26-án fogjuk kihirdetni.

Harmincéves a visegrádi együttműködés. Milyen lehetőségek állnak a két nép előtt?

A visegrádi négyek export-import volumene Németországba sokkal magasabb, mint a franciáké. Ebben óriási gazdasági lehetőség van. Nagyon fontos az is, hogy nem csak Trump, de úgy tűnik, most már az új amerikai adminisztráció is nyitott a Három Tenger kezdeményezés támogatására.

Talán ki tudunk lépni ebből a szerepből, és Európán belül létre tudunk hozni egy versenyképes gazdasági közösséget, amely új levegőt pumpál majd az unióba. Most bennünk van a remény.