A hír kapcsán volt a Hír Tv vendége Toroczkai László, aki a képviselő lemondását követeli.
„Naponta megkapjuk választópolgároktól azt, hogy miért nem fogunk össze. Hiszen mi is, ellenzéki pártként, együtt kellene működnünk ezekkel a baloldali pártokkal. Azért nem tudunk, mert magyargyűlölő pártokkal mi nem vagyunk hajlandóak együttműködni” – jegyezte meg Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
Toroczkai László szerint Vadai Ágnes magyarellenes uszításra használta fel az erdélyi magyarok számára átadott jégcsarnok körüli helyzetet.
„Az soha nem fog zavarni, hogyha bármilyen magyar települést a Kárpát-medencében támogat” – folytatta a magyar kormány megmozdulásaival kapcsolatos gondolatait a politikus.
„Nagyon jó lenne, hogyha végre a magyar emberek megértenék azt, hogy ezek a politikusok valójában magyargyűlölő politikusok” – hangsúlyozta.