Karácsonyi ajándék leplezhette le Szoboszlai esküvői tanúját (VIDEÓ)
Mutatjuk a kapcsolódó videót.
Hét Budapesten egy-egy Mátrafüreden, Kőszegen, Zalaegerszegen, Egerben és Szentendrén.
Tucatnyi új szálloda nyílt tavaly Magyarországon a szakmai szövetség összegzése szerint, ezek többsége Budapesten – írta szerdai számában a Világgazdaság. Az ingatlanfejlesztések annak ellenére folytatódtak az ágazatban, hogy a hotelek zöme az év nagy részében zárva volt a koronavírus-járvány kiváltotta korlátozások miatt – tette hozzá a lap.
Hét új szálloda Budapesten kezdte meg működését, míg egy-egy épült Mátrafüreden, Kőszegen, Zalaegerszegen, Egerben és Szentendrén.
(MTI)
(Fotó: A Bem téren álló volt Radetzky-laktanya majd MDF székház bontását 2016-ban már elkezdték, de leállították. Az épület azóta nem műemlék, de 2 éve gazdát cserélt. Az új tulajdonos az ingatlant nem kívánja eredeti állapotában fenntartani. A kaszárnya belső tereit és hátsó traktusait lebontják, a Radetzky-laktanya Bem téri része megőrzi a 19. századi arculatát. A Bem térre néző tömb különálló épületként egy 120 szobás szállodának ad majd otthont, a telek hátsó részén pedig modern irodaház épül.MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)