Magyarországon a vakcina beadatása jelenleg nem kötelező,
így a munkáltató sem teheti azzá, még feladatkörhöz kötötten sem. A munkaadónak ugyanakkor jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörnyezetet, mindezt azonban a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között kell megtennie – írják a közleményben.
Diszkriminációs és adatvédelmi kérdések
Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie munkajogi csoportjának vezető ügyvédje rámutatott arra, hogy diszkriminációs és adatvédelmi aggályokat is felvetne az, ha a munkáltató kötelezővé tenné a munkavállaló számára a védőoltást, vagy a dolgozót hátrány érné amiatt, hogy nem adatja be magának a vakcinát. Hozzátette, a vakcina beadatása nem lehet egy mindenkire előírt kötelezettség, hiszen lehetnek olyan dolgozók is, akik személyes helyzetükből fakadóan nem kaphatják meg az oltást, például a várandós nők, vagy akik allergiások a védőoltás bizonyos összetevőire, illetve akik korábban már átestek a víruson, de még nem telt el a meghatározott idő ahhoz, hogy megkaphassák a vakcinát.
A szakértő szerint nehéz objektív kritériumok alapján eldönteni, hogy ki lenne az, aki jogszerűen tagadhatja meg az oltást, és ki az, aki nem. Megfelelő szintű jogszabályi háttér nélkül a munkáltatók jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy jogszerűen tudjanak megkülönböztetést alkalmazni, és kezelni az egyéni mentességi okokat.