Rendőrség előtt a Freeszfe és Niedermüller ingatlanügye

2021. február 18. 19:57

Tényi István tett feljelentést hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt.

2021. február 18. 19:57
null

Nyomozás indulhat a Freeszfe Egyesület és Niedermüller Péter botránya miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben Tényi István tett feljelentést hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt azután, hogy kiderült, a Freeszfe a baloldali erzsébetvárosi önkormányzat zavaros és mutyigyanús pályázatán nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát. A rendőrség jelenleg feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálódik – írta meg a Pesti Stácok.

Tényi István feljelentésében lapunk cikkére hivatkozott, melyben megírtuk, hogy annak ellenére, hogy több dokumentum is alátámasztja az ellenkezőjét, Niedermüller Péter mégis állította, hogy nem tudott arról, milyen szándékai voltak az előző vezetésnek a Damjanich u. 4. szám alatti ingatlannal. Korábban a Mandinernek is úgy nyilatkozott: „nem tudja, hogy az előző önkormányzat mit csinált, kivel és miről egyeztetett az ügyben”. 

Ezt annak ellenére tette, hogy a korábbi jegyzőkönyvek szerint a 214/2017. 06.16. számú képviselő-testületi határozat megállapította a Rottenbiller utca 43-45., Damjanich utca 4. telekrész, Damjanich utca 6. telekrész értékesítésére kiírt pályázat eredményét, amely szerint a Molnár Antal Zeneiskola lesz az új ingatlan használója.

Hétfőn Bajkai István, a Fidesz helyi vezetője is felszólította Niedermüller Pétert a lemondásra. „A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezete felszólítja Niedermüller Pétert, hogy vonja vissza mind a Budapest, VII., Damjanich u. 4. szám alatti épületre, mind pedig a Budapest, VII., Wesselényi utca 17. sz. alatti ingatlanra vonatkozó pályázatot, a Molnár Antal Zeneiskola pedig költözhessen be a számukra tervezett és felújított épületbe, hogy méltó körülmények között folytathassák immár a hét évtizede világhírű oktatási és művészeti tevékenységüket” – írták a hétfői közleményben.  

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. február 22. 09:02
és ahogy eddig történt! semisem fog lenni!
fairly
2021. február 19. 10:19
Majd erre hivatkozik NP a rendőrségen: Nem indulok az önkormányzati választásokon, mert nincs ilyen típusú tapasztalatom, nem csinálok magamból bohócot! A kerület polgárai mégis megválasztottak, eleget tettem a többség akaratának, most teljesítem, amit nekem diktálnak.
HHH
2021. február 19. 08:27
Az átlátható Niedermüller Péter :)))))))
Gintonic68
2021. február 19. 07:10
A járvány miatt nem ülésezik a képviselő testület, ezek szerint Niedermuller polgármester egyszemélyben hoz döntéseket? Ilyen "ügykezelésre" volt felhatalmazása??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!