Hetvenszázalékos kedvezménnyel bérelhetik a volt SZFE-sek a Damjanich utcai épületet

2021. február 12. 10:00

A Freeszfe Egyesületnek állítólag havi kétmillió forintot kell majd fizetnie a Damjanich utcai épület bérléséért. Vagy mégsem? Utánajártunk.

2021. február 12. 10:00
null
Ádám Rebeka Nóra

Ahogy a napokban már beszámoltunk róla, a Freeszfe Egyesület egy győztes pályázat után beköltözött a Damjanich utca 4. szám alatti épületbe, annak ellenére, hogy az előző önkormányzat képviselő-testületének szinte minden tagja, beleértve a jelenlegi városvezetéshez tartozó képviselőket is, megszavazta, hogy az épületben a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet. Ám ebben az új iskolában egy napot sem tudtak eltölteni a tanárok és a tanulók, mert a baloldali önkormányzat 2019 ősze óta nem adta birtokba nekik, akik azóta is bizonytalanságban élnek.

Arról is írtunk korábban, hogy annak ellenére, hogy több dokumentum is alátámasztja az ellenkezőjét, Niedermüller Péter mégis állítja, nem tudott arról, milyen szándékai voltak az előző vezetésnek a Damjanich u. 4. szám alatti ingatlannal. Korábban lapunknak azt mondta: nem tudja, hogy az előző önkormányzat mit csinált, kivel és miről egyeztetett az ügyben.

– állította, annak ellenére, hogy a korábbi jegyzőkönyvek szerint a 214/2017. 06.16. számú képviselő-testületi határozat megállapította a Rottenbiller utca 43-45., Damjanich utca 4. telekrész, Damjanich utca 6. telekrész értékesítésére kiírt pályázat eredményét, amely szerint a Molnár Antal Zeneiskola lesz az új ingatlan használója. A határozat az Erzsébet Tervvel kapcsolatos testületi döntést egészítette ki, majd ezt követően még két (2019. márciusi és áprilisi) Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság általi határozat is született a zeneiskola felújításáról.

A pályázat

A pályázat kiírásának körülményei, rövid (kéthetes) leadási ideje és az elbírálása körül is akadtak érdekességek. Érdemes először is vetnünk egy pillantást arra, mire járt plusz pont a pályázat elbírálásakor, hiszen abból egyből világosan látszik, hogy az elbírálás szempontjai úgy lettek kialakítva, hogy a volt SZFE-seknek kedvezzenek.

Részlet a pályázatból

Látható, hogy 30 plusz pont járt azért, ha a pályázó képzőművészet, színház-, vagy táncművészet besorolású tevékenységet folytat majd az ingatlanban. A zene a felsoroltak között meg sincs említve, noha a felújított épület speciális, hangszigetelt termei kifejezetten zenei munkára lettek kialakítva.

Mint kiderült: a Freeszfe Egyesület végül egyedüli pályázóként nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát,

amelyért állítólag havi kétmillió forintot kell majd fizetnie az amúgy adományokból gazdálkodó volt SZFE-seknek. Legalábbis ez volt az egyik legerősebb érv amellett, hogy Freeszfe Egyesület költözhessen be az ingatlanba, hiszen a Molnár Antal Zeneiskola – állami intézmény lévén – nem kellett volna, hogy bérleti díjat fizessen, és mint azt a VII. kerületi önkormányzattól már megtudtuk, a kerületi önkormányzatok nem engedhetik meg maguknak most ezt a luxust.

Nyilván ön is tudja, hogy az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetben vannak, kiestek bevételek a durva kormányzati elvonások miatt, tehát minden felelősen gazdálkodó polgármesternek feladata, hogy megnézze, hogy honnan tud kiegészítő bevételekhez jutni. Nem csak a Damjanich u. 4-et, hanem a Wesselényi utca 17-et is ki kell adnunk bérbe piaci áron, mert enélkül nincs bevételünk” – mondta lapunknak Niedermüller Péter az ügyben.

Damjanich utca 4.

Freeszfe Egyesület vagy Várkonyi Zoltán Alapítvány?

Érdekes mozzanata a történetnek továbbá, hogy noha a Freeszfe Egyesület költözött be az ingatlanba, a pályázatot mégis az 1992-ben a Vas utca 2/c-be bejegyzett Várkonyi Zoltán Alapítvány adta be, akik korábban már feltűntek a történetben, amikor is adománygyűjtést szerveztek az SZFE tiltakozó hallgatóinak megsegítésére.

Erre a megoldásra valószínűleg azért volt szükség, mert

a Várkonyi Zoltán Alapítvány jogosult lehet a kedvezményes bérleti díjra, míg a pár hete alapított Freeszfe Egyesület nem tudott volna élni ezzel a lehetőséggel.

A pályázati kiírásban ugyanis szerepelt, hogy a pályázók kedvezményeket is igénybe vehetnek. Ezekről a kedvezményekről pedig egy korábbi dokumentum, a képviselő-testület 144/2015. 03. 25. számú határozatának 12. pontja értekezik. Eszerint a határozat szerint 50%-os kedvezmény jár a karitatív, közérdekű, közhasznú egyesületi, alapítványi tevékenység folytatásáért. Mint ismeretes, a közhasznú egyesületté válásnak egyik feltétele, hogy az adott szervezet két lezárt üzleti évet tudjon maga mögött. Így már érthető, hogy miért nem a pár hete (egészen pontosan a pályázat lezárultának napján, január 28-án) bejegyzett Freeszfe Egyesület adta be a pályázatot, hanem a Várkonyi Zoltán Alapítvány.

144/2015. 03. 25. számú határozat

Ha ez nem volna elég, szintén kitűnik a határozatból, hogy további 30%-os kedvezmény jár azért, ha az ingatlanban kulturális tevékenység folyik, így összesen 80%-os kedvezménnyel bérelhetnék a volt SZFE-sek a helyet az önkormányzattól. A PestBuda portál észrevétele szerint azonban az önkormányzat rendelete tartalmazza, hogy együttesen legfeljebb 70%-os kedvezmény vehető igénybe. A portál számításai szerint az 1345 négyzetméteres épület 2.044.400 forintos bérleti díjából 1.431.080 forintot engedhet el az önkormányzat, így a frissen felújított épületért a Freeszfe Egyesületnek (vagyis a helyettük pályázó Várkonyi Zoltán Alapítványnak)

mindössze havi 613.320 forintot kellene fizetnie.

Ugyanakkor ne felejtsük az se, hogy most, a rendkívüli helyzet idején még ennek a bérleti díjnak a megfizetése alól is mentesülnek, hiszen a kormány nem rég meghozott döntése szerint 2021 februárjától júniusáig azoknak, akik meghatározott célra bérlik az önkormányzatok tulajdonában álló helyiségeket, nem kell bérleti díjat fizetniük.

Fotók: Ficsor Mátron

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tigrisszem2
2021. február 13. 18:50
A petició aláírásához egy Média Central által üzemeltetett levelzőrendszerben levő e-mail címemet adtam meg, ahová tegnap délután óta nem tudok belépni, karbantartás címszó miatt. Itt meg egyedül az én nicknevemhez nincs hozzászólási lehetőség. Miért?
Vén Csataló
2021. február 13. 13:22
70%-os bérletidíj kedvezménnyel 97 év alatt ripsz-ropsz visszajön az épület felújítására fordított 700 millió. Óriási biznisz az önkormányzatnak!
pumuklik
2021. február 13. 08:57
Már nem kéne ezzel a gyülevész társasággal foglalkozni, már nem az szfe része!
Bradanek
2021. február 13. 07:05
Ezek ugyanazok. Ezekre szavaztatók? Mit tettetek, fehér, heteroszexuális, rémisztő képződmények?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!