A Freeszfe Egyesület a Damjanich utcába költözik – Niedermüller adja át a kulcsokat

2021. február 08. 11:57

A tagok kulturális központot és alkotóműhelyt hoznak majd létre.

2021. február 08. 11:57
null

A frissen alakult Freeszfe Egyesület a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alá költözik be, ahol terveik szerint kulturális központot és alkotóműhelyt hoznak létre – írta meg a Telex. Hozzátették: az egyesület tagjai már a következő hetekben megkezdik a nyitott közösségi tér kialakítását a felújított iskolaépületben – írja az egyesület közleménye.

A Freeszfe Egyesületet a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) elhagyó oktatók és hallgatóik közös munkájának folytatására hozták létre. A portál szerint az erzsébetvárosi épület bérleti jogát az egyetemi oktatók által korábban létrehozott Várkonyi Zoltán Alapítvány nyerte el. Közleményükben azt is írják, hogy a többfunkciós épületnek nemcsak oktatási és művészeti felhasználásával szeretnének élni, hanem közösségivé tételével is.

A Telex az írja: az egyesület tervei szerint külföldi alkotókat és azok műhelymunkáit is vendégül látnák itt, valamint a jövőben a tanárok különböző tematikus előadásait is lehet majd látogatni szabadegyetem jelleggel. A VII. kerületi Polgármesteri Hivatal közleménye szerint a Damjanich utcai épület kulcsait hétfőn, 15.00 órakor adja át Niedermüller Péter polgármester az egyesületnek – közölték.

(Telex)

Kép forrása: Freeszfe Facebook-oldala

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. február 08. 17:59
szaroda? kulcs van?
TAVIROZSA
2021. február 08. 17:37
A felújításban nem volt pályázati pénz? Akkor csak a pályázatban megjelölt célra lehet használni! Hahó oknyomzók!
Héja
2021. február 08. 16:24
Politikai utóvédharcok.... rugalmas elszakadás... stb. A hőzöngő ifjaknak szinte drukkolok. Derüljön ki, mire jutnak. S lehet tovább visongani. (A civilkedő műintézményben a szakmát megtanulni, diplomázni nem).
civis72
2021. február 08. 15:58
"A tagok kulturális központot és alkotóműhelyt hoznak majd létre." .. kurva nagy igény van rá...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!