Ennek során Novák kijelentette, hogy a családpolitika a legjobb befektetés a jövőbe, amire nagy szükség van a demográfiai nehézségek leküzdéséhez, ez az egyik fő célja a kormánynak. Rámutatott, hogy Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, azonban az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a gyermekvállalási kedv, és több évtizedes csúcson van. „Célunk, hogy minden olyan gyerek megszülethessen, akit terveztek a szülők” – fogalmazott.
„A családpolitika másik fontos célja, hogy a gyerekes családok jobban éljenek, miután jelenleg a gyereket vállalók gazdasági értelemben véve hátrányos helyzetben vannak a gyermektelenekkel szemben, ezt a hátrányt pedig meg kell szüntetni” – tette hozzá. A miniszter arról számolt be, hogy bár az Egyesült Királyságban csökken a születések száma, a népességszám a bevándorlás következtében nő, ami általános jelenség egész Európában. Novák Katalin ezt követően részletekbe menően bemutatta a magyar intézkedések főbb területeit.
A megbeszélésen többek között brit konzervatív parlamenti képviselők, miniszterelnöki tanácsadók, valamint a ResPublica nevű think tank igazgatója is részt vett. Utóbbi dicsérte a magyar kormány nemrég bejelentett intézkedését, miszerint a 25 év alattiak mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. Korábbi tájékoztatás szerint nemrégiben a japán kormánypárt főtitkár-helyettese is érdeklődött a magyar családpolitika eredményei iránt.