Gyurcsány Ferenc hatalomtechnikai játszmáiban nagyon kapóra jött számára az a háttércsapat, amely a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott, írja a Magyar Nemzet, a sorozatának a harmadik részében, az első kettő itt és itt olvasható. Mint köztudott, Apró Antal – Dobrev Klára nagyapja – csaknem másfél évtizeden keresztül a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnökeként tevékenykedett. Fia, ifjabb Apró Antal pedig az állambiztonságnál teljesített szolgálatot, ezredesi rangig vitte. Az Index ezzel összefüggésben évekkel ezelőtt közölte, ifjabb Apró Antal jelentőségét jellemzi, hogy az első szabadon választott Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt Boross Péter – még mint a titkosszolgálatokért felelős miniszter – arról beszélt, a III/III-asokon kívül szakértelmük miatt szinte mindenkit megtartottak a nemzetbiztonságiak közül a demokráciában is, kivéve az olyan kommunista nagykutyákat, mint például a III/II-nél ténykedő ifjabb Apró Antal.
A rendszerváltozás után Apró Antal testvére, Apró Piroska – Gyurcsány Ferenc anyósa – is kapcsolatba került egykori állambiztonsági vezetőkkel. Felügyelőbizottsági tag volt abban az 1991-ben létrehozott S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-ben, amelyben az elnök-vezérigazgatói teendőket a 2006-ban elhunyt Nagy Lajos látta el. Róla annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy ő volt a Nemzetbiztonsági Hivatal első vezetője, előtte pedig nem meglepő módon állambiztonsági vezetőként ténykedett.