Bejegyzésében kiemeli, hogy a ház 2017-ben készült el, amikor még nem volt közszereplő, az államtitkári felkérést ugyanis 2018 tavaszán kapta meg. Ezután költözött fel családjával egy budapesti bérelt ingatlanba. „2019-ben kaptuk meg a balatoni házra a jogerős használatba vételi engedélyt és ekkor éltünk a 16/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel és 5 éves felmentési időt kértünk arra, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzünk.” Varga Judit hangsúlyozza, hogy a jogszabály több esetben is lehetőséget ad az állandó bentlakási kötelezettség alóli felmentésre 5 évre.
Az igazságügyi miniszter a budapesti ingatlanvásárlással kapcsolatban leszögezi: családjával két lakást vásároltak a későbbi egybenyitás szándékával egy társasházban, a nagyobb lakásból 100 négyzetméter alagsori elhelyezkedésű. „A jelentős bankhitelt úgy kaphattuk meg 8 millió forint önerővel, hogy a férjem belvárosi ingatlanát pótfedezetként használtuk fel a hitelügylethez, így arra is rákerült a bank jelzálogjoga” – teszi hozzá. Varga Judit arról is ír, hogy ezt a belvárosi ingatlant tavaly decemberben eladták, a hitel jelentős részét pedig előtörlesztették.
Bejegyzésében Varga Judit leszögezi: ingatlanügyletei és aktuális jövedelmi viszonyát „a jogszabályoknak megfelelően tartalmazni fogja a jövő héten megjelenő vagyonnyilatkozatom”.