A Magyar Nemzet hozzáteszi: „Karácsony a nyilvánvaló ellentmondást azzal próbálta feloldani, hogy az alacsonyabb árajánlattal és az RNBH referenciájával »félrevezették« őt, emiatt pedig feljelentést tett”.
Mnt írják azonban: a rendőrség megszüntette a nyomozást, mert kiderült: a miskolci jegyző hivatalosan, írásban küldött referenciaigazolást, amit a bizottsági anyaghoz csatoltak. Sőt az is kiderült, hogy a patkányirtással kapcsolatos döntést meghozó közbeszerzési bizottság akkori szocialista elnöke, Trippon Norbert nemmel szavazott az ominózus előterjesztésre, ellentétben politikai szövetségesével, a Párbeszéd zuglói polgármesterével.
Karácsonyék közleményükben azt állítják, hogy „a mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, a főváros érdekeit képviseli”.
Most bruttó 899,2 millió forintot fizetnek az RNBH Konzorciumnak az alapszolgáltatásért a 2021-22-es időszakra, jóval többet, mint amennyiért 2018-ban a cégcsoport szerződött.
A főpolgármesteri hivatal sajtóosztályának tájékoztatása szerint az jelent újdonságot, hogy a főváros egyfajta proaktív irtási szisztémát alakít ki. Az új szerződés szerint a nyertes konzorciumnak Budapest teljes területére ki kell terjeszteni a tevékenységet, húsz kiemelt csomóponton nagyjából hétszáz méregmezőt kell folyamatosan fenntartania.