Beiktatták hivatalába Balog Zoltán református püspököt

2021. január 25. 19:30

Balog Zoltánt novemberben választották meg a Dunamelléki Református Egyházkerület új püspökévé.

2021. január 25. 19:30
null

A koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott beiktatás után Balog Zoltán az MTI-nek elmondta: püspöki szolgálatának elején „odafigyelő, hallgató püspök” szeretne lenni, ezért már a héten elkezdi az egyházkerület református gyülekezeteinek látogatását. Hozzátette: mindenkivel személyesen szeretne találkozni, ezért elhatározta, hogy 1,5-2 év alatt felkeresi az egyházkerülethez tartozó több mint háromszáz gyülekezetet.

Feladatok

Megjegyezte: a hivatal átvételét a járvány miatt két részre kellett osztani. A hétfői szűk körű beiktatás után két hónappal, húsvét hétfőn tartják majd meg a püspökszentelést, mert szeretnék, ha azon minél nagyobb számban részt vehetne a gyülekezet. A püspöki székfoglaló is ott fog elhangzani.

Balog Zoltán a református egyház jelenlegi legsürgetőbb feladatának nevezte a közösségek megerősítését. Meglátása szerint a világban és Magyarországon is hiányoznak az erős közösségek, amelyekben az emberek otthonra találnak. Az egyházi közösségek képesek megtartani az embereket, képesek mellettük állni és erőt adni nekik életük krízishelyzeteiben. Ezeknek az otthont kínáló egyházi közösségeknek a megerősítése tehát a legfontosabb feladat - mondta.

Ugyancsak fontosnak nevezte az egyház részvételét a közszolgálatban, amellyel az egyház tagjain túl is több mint százezer embert érnek el. Példaként említette, hogy minden kórházban van református lelkész, lelkigondozói szolgálat. „Azt szeretném, ha minél több ember mellett ott tudnánk állni a vigasztaló, erősítő üzenettel” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez a szolgálatot végző lelkészek státuszát is erősíteni, rendezni kell.

Jövő egyháza

Szólt arról is, hogy az egyház fontosnak tartja a találkozást a fiatalokkal, hiszen ők a jövő egyháza és a jövő Magyarországa. Nagy lehetőség a hit- és erkölcstan oktatás, amellyel több mint százezer fiatalt érnek el, ugyanakkor szükség lenne az oktatás reformjára és a hitoktatók státuszának megerősítésére, lelki és szellemi képzésükre.

Megjegyezte: ugyancsak fontos az egyháznak a református egyetemen tanuló nyolcezer diák. „Szeretném, ha ők nem egyszerűen egy egyetemen tanulnának a sok közül”, hanem megkapnák „azt a pluszt, amit a református, keresztyén hitvallás adni tud”. Balog Zoltán szerint mindezen feladatok elvégzéséhez legelőször a „háttérvilágot kell megerősíteni”. Hozzátette, a lelkipásztorok anyagi, lelki és jogi biztonságának megteremtése, megerősítése olyan fontos ügy, amelyet eddig is feladatának tartott és ez után is kiemelten kezel.

Korábbi miniszteri szolgálata és püspöki szolgálata közti különbségről szólva azt mondta: „az egyházban nem szeretjük valamifajta politikai korrektség jegyében elhallgatni vagy átcsomagolni azt, amit igazságnak ismertünk fel. A reformátori és bibliai örökséghez híven a lehető legnagyobb őszinteségre van szükség” – fogalmazott.

Balog Zoltánt 2020. november 5-én választották meg a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének. Az új püspök Szabó Istvánt váltja, aki három cikluson, 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. január 26. 06:55
A szegényebb híveket meghívhatja a Hiltonba, mint tette a gyerekekkel 2013 decemberében. Sikerült is megaláznia őket.
Kiscsillag
2021. január 26. 00:41
Isten vezesse.
BossN
2021. január 26. 00:05
Isten áldása kísérje munkáját, Püspök úr!
Pierre
2021. január 25. 23:31
a pokolra fog jutni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!