Nyomoz a NAV Bíró László ügyében

2020. december 12. 08:43

Költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás Bíró ellen.

2020. december 12. 08:43
null

Költségvetési csalás gyanújával, Tényi István feljelentése alapján indított eljárást Bíró Lászlóval szemben a NAV – írja a Magyar Nemzet. Ezen kívül Hadházy Ákos is feljelentette Bírót hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás miatt.

A NAV nyomozást rendelt el – erre lehet következtetni az adóhatóság Magyar Nemzetnek küldött válaszából, mely szerint a NAV „folyamatban lévő ügyről nem hozhat nyilvánosságra részleteket”.

Korábban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csupán a választás másnapján közölte: bár egy Bíróval kapcsolatos súlyos korrupciós ügyről tudomása volt, szolidaritásból erről a nyilvánosságnak nem, az ellenzéki pártok vezetőinek viszont beszámolt – akik ezután sem tettek semmit. A baloldali pártok egy nap hallgatás után közös közleményben határolódtak el Hadházy állításától, azt hangoztatva, hogy Bíróval kapcsolatos aggodalmaival egyiküket sem kereste meg a független képviselő – írja a portál.

Korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása

Tényi István ekkor korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, amely alapján három év szabadságvesztésre is ítélhették volna a baloldal prominenseit, ám az ügyészség végül elutasította a beadványt. Tényi ezután immár költségvetési csalás gyanújával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen tett bejelentést. Utóbbi a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vizsgálati osztályának továbbította a feljelentést, amely a jelek szerint megindította az eljárást.

A Magyar Nemzet hozzáteszi: mindeközben Hadházy Ákos közösségi oldalán bizonyítékokat tett közzé Bíró László korrupciógyanús ügyéről, megerősítve: bizonyítani tudja, hogy az ellenzéki pártok vezetőinek értesülniük kellett a jelzéseiről, amelyeket többüknek személyesen tett meg. Hadházy végül bejelentette, hogy feljelentést tervez Bíró ügyében, ám a független képviselő hetekig halogatta a lépést, mondván, előtte más ügyekben fordul a hatóságokhoz.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. december 16. 13:52
vajon meddig? oszt mi lesz? felmentés?
Bitrex®
2020. december 12. 21:38
Hol a dohány, Röfi?
Bokros Birka
2020. december 12. 19:04
Ne is törődj vele majd Szaros Gyura elmegy Bidé Joehoz és írat egy szép levelet a legfőbbügyésznek és már meg is úsztad. KanyiGeci közbelép és támogatásáról biztosít Júdapest által-
telekaszter
2020. december 12. 18:56
Pedig be szép embör...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!