Ezután bevágták a műsorba Angela Merkel német kancellár egy rövid nyilatkozatát, aki a tárgyalásokról annyit mondott: „ennyi lett volna nagyjából a mai vita, nagyon érdekes volt”. A riporter szerint érdekes legfeljebb az, ha egy kolibri hátrafelé repül, vagy ha egy vombat ürüléke kocka alakú, de
az, amit Varsó és Budapest csinál az EU-val, az egyszerűen csak hányingerkeltő.
A színész-álriporter ezután azzal folytatja, hogy Magyarországon megfélemlítik a kritikus médiát, Lengyelországban megszüntetik a független bíróságokat és a terhességmegszakítás jogát. Mindezt az EU kellős közepén.
„Nem kéne inkább engednünk nekik? Ez eddig mindig bevált” – kérdezi a stúdióból a műsorvezető. A riporter ezután egy egyszerű javaslatot tesz a helyzet megoldására, miután szerinte ezúttal a magyarok és a lengyelek túlzásba vitték a dolgot.
A lisszaboni szerződés 50. cikkelyének első mondata alapján a tagállamok bármelyike határozhat úgy, hogy kilép az unióból, hangzik el a műsorban. A javaslat tehát a következő: másnap minden európai tagország vezetője találkozzon Magyarország és Lengyelország kivételével, és közösen mondják ki, hogy kilépnek az EU-ból. Egy perccel később hivatalosan megszűnik az EU, majd ugyanezen országok – Magyarország és Lengyelország nélkül természetesen – hirdessék ki az új uniót. Az új közösség neve EUODBUUP legyen, ami magyarra lefordítva annyit jelent: