Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Az MSZP-s politikus elmondta, sajnos nem tudták elérni a tavasszal kitűzött céljukat a járványkezelésben.

Dr. Nemény András, a szombathelyi járványügyi helyzetről szólva elmondta, „tavasszal, amikor utoljára” videót készített, arról beszélt, hogy céljuk az volt, hogy elérjék, hogy „mikor a karácsonyi asztalnál ülnek a családok, akkor senki se hiányozzon”.
Azonban a politikus elmondta, sajnos ezt a célt már nem fogják tudni elérni úgy, ahogy szerették volna, hiszen mint fogalamzott: „jelenleg is több mint 30 halott van vas megyében, aki a covidfertőzésnek az áldozata.”

Az MSZP-s politikus kiemelte:
„a mi felelősségünk az, hogy ne legyen több halott.”
Az MSZP-s politikus nyilatkozatának vonatkozó része a fenti felvétel 2 perc 53 másodpercétől tekinthető meg.