Költségvetési csalásért ítéltek el egy országgyűlési képviselőjelöltet

2020. november 05. 18:43

A nő először vásárolgatott, majd átutalt egymillió forintot egy rokonának a kampánypénzből.

2020. november 05. 18:43

Nem jogerősen 60 nap elzárásra ítélt csütörtökön a Zalaegerszegi Járásbíróság egy nőt, aki a 2018-as választások során az országgyűlési képviselőjelöltként kapott pénzt saját céljaira fordította. A vádlott Zalaegerszegen egyéni választókerületi képviselőjelöltként indult a Tenni Akarók Magyarországi Pártja színeiben. A törvény szerint a jelölteknek akkor járó több mint egymillió forintot – amelyet kizárólag a kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására költhetett volna – kincstári kártyán kapta meg.

A vádirat szerint a nő azonban a neki kiküldött kártyával, annak kézhezvételét követően két üzletben is vásárolt, majd egymillió forintot átutalt egy rokonának. Mivel a nő a számára juttatott pénzt jogellenesen használta fel, egymillió forintot meghaladó anyagi kárt okozott a költségvetésnek.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság csütörtökön tartott előkészítő ülésén a vádlott teljes körű beismerést tett. A vádirattal megegyezően a bíróság így 60 nap elzárásra ítélte a nőt. A döntés egyelőre nem jogerős, ugyanis a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be azért, hogy a büntetést közérdekű munkára változtassa a bíróság.

(index)
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
angler14
2020. november 06. 00:25
1 millió forintért 60 nap? van aki meg 7 hónapja ül előzetesben egy lopott kakaóscsigáért...
civis72
2020. november 05. 20:51
simán befér a moslék koalícióba ilyen pedigrével
kunfia
2020. november 05. 20:06
Nem ő volt az egyetlen. Az ugye tiszta,ha MINDEGYIK esetében nem büntet az állam,akkor itt nincs jogállam?
Rocktoberi
2020. november 05. 19:14
És mi lett az egymillió sorsa?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!