„Ez nem az az időszak, amikor politikai vitákat le kell folytatni, főleg akkor, ha valaki baromságokat beszél” – fogalmazott a főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra reagálva, hogy Dömötör Csaba azt mondta a parlamentben, hogy a „főváros ül a százmilliárdjain és nem veszi ki a részét a járványügyi védekezésből”. Karácsony megismételte, hogy szerinte a főváros a tönk szélén áll, miközben olyan feladatokat lát el, ami nem az ő dolga lenne. Ilyen feladatnak mondta a saját munkatársaik tesztelését és a tanárok kötelező tesztelésének elindítását.
A főpolgármester szerint a koronavírus azért harapózott el ennyire, és azért vannak ilyen drámai számok, mert a kormány nem bővitette megfelelően a tesztkapacitást. Ennek megerősítésére elmondta, hogy a főváros önerőből letesztelt egy fővárosi fenntartású idősotthont, és a teszteredmények csak kilenc nappal később érkeztek meg. Rónai Egon kérdésére viszont azt nem tudta elmondani, hogy pontosan melyik otthonról van szó.