Jogellenes, ha a nap bármely szakaszában nem engedik be az időseket a boltokba

2020. november 28. 10:18

Tavaszi mintára több üzletben az előírtnál szigorúbban, jogellenesen alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében a héten bevezetett vásárlási idősávokat.

2020. november 28. 10:18

Tavaszi mintára több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében a héten bevezetett vásárlási idősávokat. Akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ám ez jogellenes – írta a szombati Magyar Nemzet. A lap szerint míg a fiatalok alkalmazkodnak a 65 év felettiek „előjogaihoz”, az érintett korosztály az első adventi hétvé­géig a vártnál kisebb arányban fogta vissza délutáni látogatásait a zsúfoltabb helyeken.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke felidézte a Magyar Nemzetnek, hogy a rendelet hétköznap 9 és 11, hétvégén 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év felettieknek engedi meg a vásárlást a napi fogyasztási cikkeket, élelmiszereket árusító üzletekben és a patikákban, másként viszont nem korlátozza az idősebbek bolti látogatásait. Jogellenes, ha az üzemeltető megtagadja a belépés lehetőségét a 65 év felettiektől – hangsúlyozta, hozzátéve: a szabad vásárlás lehetősége ellenére azt javasolják, hogy a védett korosztály tagjai a délelőtti idősávon kívül csak elkerülhetetlen esetben keressék fel az üzleteket, amelyekben karácsonyig egyre nőhet a vevők száma. Azt is mondta, hogy fegyelmezettebb lett a lakosság a kereskedelemben. Többen vásárolnak egyedül, és terjed a gumikesztyű használata is – közölte Bubenkó Csaba.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2020. november 28. 14:26
Akik a "második gyerekkorukat élik", nőjenek már fel végre! Mutassanak példát a fiataloknak. Úgy tudom, nem parancsuralmi diktatúrában élünk. Ott vették dedósnak az embereket. 30 évvel a rendszerváltás után hozzá kell végre szoknunk, h magunknak kell felelősen döntenünk az életünkről. A fiatalabbak is viselkedjenek felnőttként, és ne hisztizzenek. Nem tört ki a háború és nincs jegyrendszer sem.
illiberator
2020. november 28. 14:12
Helyesbítek: Nem napi 3, hanem csak 2, azaz kető óra a bűvös bevásárlasi sáv. HK: 9-11, Szo, V: 8-10 Könyörgöm, ne hisztizzünk már annyit. A nyuggerek pedig tényleg legyenek belátóbbak és mutassanak példát, több fegyelmet. Úgy tudom már felnőttek.
cutcopy
2020. november 28. 13:14
Hétköznap is lehetne 8-10-ig az időssáv..
VeJoLa
2020. november 28. 13:07
Sajnálom az idősáv bevezetését! Szerintem ez senkinek se jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!