A bértámogatás mértéke a munkavállaló bruttó munkabérének ötven százaléka, és két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a vállalkozás megkaphassa azt, az, hogy a munkavállalót ne bocsássák el és meg is kapja a fizetését.
A támogatásról szóló igényeket a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk a cégeknek, és nyolc napon belül döntés is születik a kérelmük ügyében.
A kapcsolódó dokumentációk a Munka.hu felületen már el is érhetőek.
A vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhoz szállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is bevonhatják a kiszállításba.
A szálláshely-szolgáltatók szintén jelentős összegű támogatást kapnak, így az állam megtéríti számukra az elkövetkező harminc napra, azaz december 11-éig, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált foglalásaik után számított nettó bevétel 80 százalékát.