Kiterítette a lapjait Orbán: „Ekkora erőt még soha nem vontak össze ilyen rövid idő alatt”

„Megyünk tovább, együtt megmutatjuk a világnak, milyenek is vagyunk valójában” – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormánypárt szerint a bizottságnak a veszélyhelyzetben kiemelt szerepe van, ami kiemelt felelősséggel is jár.
Korózs Lajos ismét úgy tesz, mintha mi sem történt volna: ma is bizottsági elnököset akar játszani, miközben egy álmentőssel készített kamuvideóval akarta lejáratni az egészségügyben dolgozókat és halálozási statisztikát is hamisított – szerepel a Fidesz által kiadott közleményben.
Még bocsánatot sem kért. Továbbra is azt gondoljuk, hogy méltatlan a népjóléti bizottság élére – fogalmaz a dokumentum. A bizottságnak a koronavírus miatti veszélyhelyzetben kiemelt szerepe van, ami kiemelt felelősséggel is jár. Ezért szükséges, hogy állásfoglalásban rögzítsük a bizottság tagjaival és tisztségviselőivel szemben támasztott etikai követelményeket, a hiteles információk alapján történő tájékoztatást, a társadalmi feszültségkeltéstől való tartózkodást – írják.
És hogy a kamuvideós Korózs Lajos is megértse: nincs több kamuvideó, nincs több kétes statiszta, nincs több hamisított halálozási statisztika! Egy ilyen embernek nincs helye a bizottságban – zárul a közlemény.
(MTI-OS)