Budavári arculattervezés járvány idején

2020. november 11. 07:00

Míg rendre forráshiányra panaszkodnak a balos kerületek, új logót és új utcanév-táblákat is terveztet a párbeszédes vezetésű Budavári Önkormányzat Karácsony főtanácsadója, Misetics Bálint testvérének cégével – tudtuk meg.

2020. november 11. 07:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Miközben testvére, Misetics Bálint Karácsony Gergelynek ad lakhatási tanácsokat havi nyolcszázezerért, a főváros Misetics Mátyás cégére, a Mitte Communications Kft-re bízta turisztikai PR-feladatait – írtuk meg hétfőn. Beszámoltunk arról is, hogy a vállalkozás a szintén balos vezetésű Budavári Önkormányzat pályázatán is simán nyert.

Ez utóbbi tender érdekessége, hogy a Karácsony párbeszédes párttársa, V. Naszályi Márta polgármester vezette I. kerület eredetileg

10 millió forintos keretösszeggel hirdette meg a tendert, amit a helyi Fidesz szóvá is tett.

„Maga a pályázat szükségtelen, a koronavírus járvány idején a pályázat időzítése, lebonyolítása kifejezetten érzéketlen és irritáló. Továbbá néhány évvel a korábbi arculatváltást követően erre ismételten pénzt áldozni, egyszerű pénzkidobás” – magyarázta Jeney Jánosné kormánypárti képviselő. Szakértői véleményekre hivatkozva hozzátette: a pályázati keret kifejezetten túlzó egy ilyen munka esetében.

„Miközben polgármester asszony folyamatosan azt kommunikálja az elmúlt hónapokban, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok a bevételeik csökkenése miatt, mindeközben úgy tűnik, bizonyos célokra mégis van forrás” – fogalmazott.

Információink szerint az I. kerületben a Mitte végül alig több mint három millió forintos ajánlattal győzött. Ebből új logót terveznek a kerületnek, megújul a honlap, a Várnegyed című lap arculata is, az új logóval ellátott ajándéktárgyakra is javaslatot tesz a cég, megtervezik az egyéb kerületi kiadványok arculatát, továbbá látványterveket tesznek le az asztalra az utcanév-táblák áttervezésére is. Mindenemellett kezelik a lakossági kérdéseket és igényeket.

Az önkormányzat szerint a Mitte azért nyert, mert „a győztes pályázat bírálata során a vállalási ár és tevékenységek köre mellett kiemelt szempontot jelentett a pályázó releváns kulturális, turisztikai, egyházi vagy önkormányzati referenciája, a szakmai csapat igazolt művészetszakmai háttere, a kerületi branding ütemtervének részletessége és megvalósíthatósága, illetve a kerület lakóinak, civil szervezeteinek és intézményeinek bevonása”.

Megkerestük a Budavári Önkormányzatot, illetve V. Naszályi Márta polgármestert, nem tartják-e morálisan aggályosnak a szerződést. A helyhatóság cikkünk megjelenését követően válaszolt. Azt írták, az arculatváltásra azért volt szükség, hogy az új arculat jobban kifejezze azt, ami a megújuló önkormányzatot jellemzi: modern, digitális, a fiatalokat is megszólítani tudó kerület. Megerősítették információnkat, miszerint a Mitte 3 millió forint + áfáért vállalta el a munkát.

Az önkormányzat szerint a pályázati nyertes kiválasztásának módja garantálta a részrehajlásmentes, átlátható folyamatot és döntést, amelyet éppen ezért nem tartanak aggályosnak. „A pályázattal kapcsolatban a rokoni szál értelmezhetetlen, mivel Misetics Bálint egy másik önkormányzat munkatársa egy másik szakterületen, a Budavári Önkormányzattal nincsen semmilyen kapcsolatban, így a döntéshozatali folyamatban semmiféle formában nem vett részt” – írták.

Ugyancsak megkerestük Kerpel-Fronius Gábort, Karácsony Gergely korrupciós ügyekért is felelős helyettesét. Tőle ezt kérdeztük:

„Morálisan elfogadhatatónak tartja-e, hogy miközben Misetics Bálint havi 800 ezer forintért fővárosi főtanácsadó, aközben a testvére fővárosi tendereket nyer?”

Válasz tőle nem érkezett.

Ami a fővárosi megbízást illeti: a cég a Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központnak (BFTK) dolgozik majd, s a főváros „kedvező nemzetközi- és belföldi megítélését, valamint a turizmus és kultúra előmozdítását segíti a magyar főváros, mint kiemelkedő kulturális- és turisztikai desztináció pozícionálásával, valamint értékes kulturális tartalom létrehozásával”. Az ügynökség saját bevallása szerint átfogó, a turisztikai és kulturális feladatokhoz kapcsolódó tartalom- és PR szolgáltatásokat lát majd el, magyar és angol nyelvű sajtóanyagokat készít.

A Mitte egyébként a tavaly őszi önkormányzati választások előtt is kapott megbízásokat, a Tarlós-érában dolgoztak a BKK-nak és a Közlekedési Múzeumnak, egykori ügyfeleik között tudhatják a MOL-t és a Greenpeace-t, de közreműködtek a Reformáció 500 emlékév lebonyolításában is.

Ugyanakkor a Karácsony-párt, illetve az ellenzék politikusai korábban rendre kikeltek a rokoni pályázatok miatt,

tavaly október 13-a után a párttag Misetics testvére két Karácsony-párti vezetésű önkormányzattal is szerződést kötött. A BFTK szerint a rokoni szálat ők nem ismerték, vagyis az nem befolyásolta az együttműködésüket.

Képünkön V. Naszályi Márta egy tavaly február 10-i tüntetésen. MTI/Balogh Zoltán

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2020. november 11. 13:49
Ez a Vén Aszályi akarja lebombázni a Biodómot?
nempolitizálok
2020. november 11. 12:22
Óbuda teli van dohánnyal,nem gond.
winniethepooh
2020. november 11. 10:54
Pótcselekvés, látszatintézkedés. Maguk között majd azért bevallják, hogy "majd bele döglöttünk, hogy úgy tegyünk, mintha csináltunk volna valamit. Közben meg hazudtunk reggel, éjjel meg este".
Coccothraustes
2020. november 11. 10:40
Visitós Tímea miért nem tiltakozik? Rokonbiznisszel egész jól meg lehet élni egy 0.01% os kamupárt képviseletében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!