Varga Zsolt Andrást jelöli Áder János a Kúria elnökének

2020. október 05. 14:10

A jelenlegi elnök, Darák Péter megbízatása január 1-én jár le.

2020. október 05. 14:10
null

Varga Zsolt András bírót jelöli a Kúria elnökének Áder János államfő. Az erről szóló dokumentum hétfőn jelent meg az Országgyűlés honlapján. Varga Zsolt András a jelölést elfogadta. Bírói szolgálati jogviszonya a jelöléskor szünetel, de vállalta, hogy elnökké választását megelőzően változtat ezen a helyzeten.

Varga Zsolt András a kinevezése esetén Darák Pétert váltja, aki 2021. január 1-jéig tölti be a pozíciót. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára, kilenc évre, titkos szavazással.

Varga Zsolt András az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta, lelkipásztori munkatárs.

Több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2014 szeptemberétől alkotmánybíró. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmányírósági Albizottságának alelnöke lett.

Július 1-je óta határozatlan időre kinevezett bíró. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja, valamint az Európa Tanács mellett működő CPGE, valamint CCPE tudományos tanácsadója.

Tagja a Közigazgatási Továbbképzési Kollégiumnak, valamint az országgyűlési biztos Civil Konzultációs Testületének. Ugyancsak tag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsában, valamint számos szerkesztőbizottságban. Tagja az European Law Institutnak.

(MTI)
 

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. október 06. 08:39
Áder iskoláknak szóló előadáson jelentette be, hogy bezárják a Mátrai Erőművet. Amikor Mészárostól visszavették, azt mondták azért, mert szükség van rá! Ennyit hazudni!... https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/120816597_2042335759230517_5319857865211292887_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=X6wPJIKCgOIAX9qxph0&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=bbadd4dd530d7b7667fc14e8ae32f0b8&oe=5FA38F9F
bunko_jobbos
2020. október 06. 07:19
Igazi bírói múltja nincs. De úgy látszik, akinek van, az egy kretén, megbízhatatlan kommunistabérenc. Úgyhogy ez van, reméljük, beválik.
Kiscsillag
2020. október 05. 22:32
Tökéletes választás. Hívö ember és konzervatív. Libsik, hörögjetek.
Salamander
2020. október 05. 22:30
Varga Zs. András meggyőződésem, hogy nagyon szuper lesz. Darák lehúzhatja magát a klotyón! (Szemét komcsi-bérenc lett).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!