Hadházy tudott Bíró László céges ügyeiről, de csak az ellenzéki pártvezetőknek szólt róla

2020. október 12. 15:34

Sem a nyilvánosságot, sem a nyomozó hatóságokat nem terhelte az információival.

2020. október 12. 15:34
null

Mint arról korábban írtunk, vasárnap este a szerencsi választási vereséget követően Hadházy Ákos országgyűlési képviselő közösségi oldalán a többi között azt írta: „az ellenzék olyan helyzetet teremtett, amelyben ma csak veszíthetett”.

Bíró személye is közrejátszott az eredményben?

Hadházy Ákos közösségi oldalán például arról is írt, hogy szerinte Bíró László, vagyis

„a jelölt személye is közrejátszott abban, hogy ma az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született. A pártok ugyanis azt hitték, ha „összefogás” van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani. Ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét” – fogalmazott a képviselő (Hadházy Ákos teljes bejegyzését ide kattintva olvashatja).

Az ellenzéki országgyűlési képviselő bejegyzése kapcsán a következő kérdések fogalmazódtak meg bennünk:

  • Konkrétan milyen bűncselekmény gyanúját veti fel önben Bíró László ügye?
  • Amennyiben olyan információk állnak rendelkezésére miszerint Bíró törvénytelenséget követett el, akkor miért az ellenzéki pártok elnökeihez, és miért nem a nyomozó hatóságokhoz fordult?
  • Hajlandó-e megmutatni nekünk a Bíró-ügyben folytatott vizsgálatának eredményeit?
  • A korrupció elleni elszánt harcosként miért nem emelte fel nyilvánosan a szavát Bíró szövetkezeti ügyében? Van különbség fideszes korrupciógyanú és ellenzéki korrupciógyanú között?

Az ügyben Hadházy Ákost, valamint az érintett ellenzéki pártvezetőket is megkerestük, amint reagálnak, közöljük válaszaikat.

Címlapkép: Facebook

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2020. október 12. 17:45
Na megkezdődött a bukott Bíró mögül a balfasz kihátrálási hadművelet. Láttunk már ilyet D-209-es bukását követően is, de ezt már nem is próbálják palástolni. Bíró Laci bácsi nemzet szocialista tehet mindenről, saját magát buktatta meg címszóval. :D
Vizi369
2020. október 12. 17:06
És nem fogod érteni , hogy miért is kérdeznek, igaz balfasz lyukas zokni .
comname
2020. október 12. 17:05
Kedves Mandiner szerkesztőség és olvasótábor! Ti magatok is megírtátok Bíróról a cikket, hogy elcsalta azt a pénzt. Pontosan nálatok olavstam róla. Kérlek válaszoljatok, hogy ti jelentettétek-e a rendőrségnek. Úgy sejtem nem, szóval miért támadtok mást azzal amit ti sem csináltatok meg?
formaegy
2020. október 12. 16:58
Azért most valóban kíváncsi leszek, hogyan fognak mosakodni az ATV-ben, természetesen az "egyenes gerinccel" rendelkező műsorvezetőkkel együtt.)))) Milyen munka folyhatott tegnap este óta, és a Hadházy jelentése óta, hogy mit mondjanak.))) Na majd a börtönbizniszes Magyar jogielvtárs előadja a "nagy tudását".)))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!