Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Az elmúlt egy hónapban több pedagógus, felsős és alsós diák is volt megfertőződött.
A szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát fertőtlenítik a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái hétfőn. Az intézményben pedagógusoknál és tanulóknál is igazolták a koronavírust.
Pécsvárady Szabolcs ezredes, megbízott dandárparancsnok elmondta: magas alkoholtartalmú szerrel dolgozik kilenc katona az iskolában. Délutánig minden ember által érinthető felületet fertőtlenítenek – közölte, hozzátéve: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart. Alapos szellőztetés után ismét használható az épület – jegyezte meg. Az ezredes kifejtette, hogy az alakulat Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyében végez fertőtlenítést a Magyar Honvédség operatív csoportjának ütemterve alapján. Egerben voltak már és mennek is még, miként Tiszaföldváron is végeznek majd fertőtlenítést – tette hozzá.

Váradi Éva, a Kassai úti iskola intézményvezetője elmondta: az elmúlt egy hónapban több pedagógus, felsős és alsós diák is volt megfertőződött. Az érintett tanárok és osztályok karanténba kerültek, nekik digitális formában zajlott az oktatás, a többiek számára pedig a szokásos módon – tájékoztatott. Az őszi szünet után hétfőn kezdődik a tanítás az iskolában – közölte.
(MTI)