Schmuck Erzsébet (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány alatt sem szabad megfeledkezni a klímaváltozás következményeiről, szerinte azonban a kormány klímapolitikája folyamatos késésben van, egyre nő a szakadék a nemzetközi elvárások és a magyarországi klímacélok között. Úgy fogalmazott: a kormányoldal "kiherélt klímatörvényt" fogadott el korábban, ezért az LMP kezdeményezi annak módosítását, szigorítva a klímacélokat.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára úgy reagált: a baloldal és a „magát zöldnek nevező” LMP sem szavazta meg a klímatörvényt, amelyet ők nyújtottak be. Hangsúlyozta: a járvány miatt most olyan helyzetben van Magyarország, hogy szükség van a családok megélhetésének megvédésére, ezért olyan klímacsökkentési célokat kell meghatározni, amelyek a gazdasági realitásokkal is összhangban vannak. Az egyoldalú kibocsátáscsökkentés jelentős versenyhátrányt jelentene Európában és a világpiacon – figyelmeztetett.
DK: a kormány nem segít a munkanélkülieken
Arató Gergely (DK) azért bírálta a kormányt, mert szerinte a munkanélküliek csak üres retorikára és statisztikai bűvészkedésre számíthatnak a kabinettől, segítségre nem. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök ígéretével ellentétben szó sincs arról, hogy mindenkinek lenne ismét állása három hónapon belül, hiszen jelenleg 170 ezer álláskereső semmilyen pénzügyi segítséget nem kap, és ők már túlvannak ezen az intervallumon.
Schanda Tamás államtitkár elképesztőnek és hiteltelennek nevezte a felszólalást, arra hivatkozva, hogy a szocialista kormányok korábban úgy kezelték a válságot, hogy újabb és újabb terheket tettek a magyar emberek és családok vállára, megszüntették a 13. havi nyugdíjat, elvettek egyhavi bért a közszféra dolgozóitól, megemelték a nyugdíjkorhatárt, csökkentették a táppénzt és gigahiteleket vettek fel. Hangsúlyozta: a kormány gazdaságvédelmi akciótervének igenis vannak eredményei, hiszen szeptemberre 53 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, 4,5 millió főre emelkedett a foglalkoztatottak száma, meghaladva a 2020. eleji értéket. A kormány minden megtesz, hogy megvédje a munkahelyeket, és annyi munkahelyet hozzon létre, amennyit a vírus tönkretesz – jelentette ki.