A DK az Európai Bizottsághoz fordul, hogy Varga Zsolt András ne lehessen a Kúria elnöke

2020. október 10. 13:08

Rónai Sándor szerint Varga Zsolt András „ezer szállal kötődik Polt Péterhez és a Fideszhez” .

2020. október 10. 13:08

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz fordul azért, hogy „Polt Péter jobbkeze” ne lehessen a Kúria elnöke – mondta a párt európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Rónai Sándor úgy fogalmazott, „döbbenetes, hogy az Orbán-kormány az ügyészség megszállása után Polt Péter jobbkezét, Varga Zsolt Andrást akarja kinevezni a Kúria elnökének”. „Sem mi, sem Európa nem nézheti tétlenül, hogy az Orbán-kormány minden jogállami elvet és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét is megsértve egy fideszes ügyészt akar a legfőbb bírói hatalom birtokosává tenni” – húzta alá. A politikusa közölte, az Európai Bizottságnak jogában áll azt kérni a magyar kormánytól, hogy „függessze fel ezt a pártállami kinevezést”.

A DK emellett a Velencei Bizottságot is tájékoztatja a történtekről, amilyeneket dél-amerikai banánköztársaságokban, Oroszországban és Türkmenisztánban lehet csinálni, de Európában nem – tette hozzá. Rónai Sándor szerint Varga Zsolt András „ezer szállal kötődik Polt Péterhez és a Fideszhez” és már akkor „az Orbán-rendszer része volt, amikor az első kormánya alatt az ügyészség futni hagyta a fideszes bűnözőket”.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2020. október 12. 15:31
Nem kell ezzel foglalkozni. Az EU nevezi ki a Cúria elnökét. Most már tudjuk.
tothpal
2020. október 11. 01:14
Pardon! Gyurcsánynak egy "kisdoktorira" SEM TELLETT!!!
tothpal
2020. október 11. 01:09
Mi köze lehet Brüsszelnek a magyar Kúria elnökének megválasztásához? Kérdezi az MTA filozófiai tudományokkal foglalkozó köztestületi tagja...GyF-nek még egy "kisdoktorira" tellett, de kifogásolja egy MTA köztestületi tag Kúria elnöki kinevezését...
tango47
2020. október 10. 19:31
Már az oviban is utálják az árulkodósakat, pláne, ha a szomszéd házmestermesternél teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!