A borsodi bukta után Jakab Péter hétfőn már be sem ment a parlamentbe

2020. október 12. 13:12

Pedig korábban a Fideszt és a miniszterelnököt fenyegette a szerencsi időközivel.

2020. október 12. 13:12
null

Mint arról korábban írtunk, hazai pályán bukott el a Jakab Péter vezette Jobbik (Jakab Péter maga is Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származik, a Jobbik elnöke Miskolcon született – a szerk.), Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást. Bíró Lászlóra (eredetileg a Jobbik, később azonban) a baloldal közös jelöltjére 15 875 fő, a megjelentek 45.9 százaléka szavazott. Ez azt jelenti, hogy

az ellenzéki pártok egy közös jelölt indításával sem tudták megverni a Fidesz jelöltjét.

Jakab Péter korábban keményen odaszólt a kormánynak

„Október 11., jegyezzék meg ezt a napot! Ezen a napon ugyanis a borsodi időközi országgyűlési választáson le fogjuk önöket győzni, lebontjuk a kétharmadot” – hangoztatta Jakab Péter parlamenti felszólalásában, szeptember 21-én. A Jobbik elnöke beszédében a többi között elmondta, szerinte „lesz itt csillaghullás! Azon a napon ítéletet fognak mondani az emberek önök felett” – hangoztatta Jakab, aki felszólalását a kormányhoz szólva ráadásul azzal zárta, hogy

Az ellenzéki pártok nem tudták megverni a Fidesz jelöltjét

A borsodi időközi választás elvesztését követően Jakab Péter vasárnap úgy fogalmazott, „az ellenzéki szavazók történelmet írtak”, a Jobbik elnöke elmondta azt is, szerinte „a szoros eredmény azt mutatja, hogy az irány jó”.

Hétfőn azonban

Jakab Péter nem jelent meg az önkormányzati választásokat követő plenáris ülésen.

Címlapkép: Facebook

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. október 15. 10:20
"......Jakab Péter hétfőn már be sem ment a parlamentbe.." NAGYON HELYES. NE "MENJEN BE" KEDDEN SE MEG SZERDÁN SE MEG SEMMIKOR SE! TUDJA MÁN faszi,hol a helye.....A KORCSMÁKBAN, csehókban, kuplerájokban Ndem fáj miatta a fejem: ELTARTJA ŐT A GYURCSÁNYI!!!!
Bitrex®
2020. október 12. 19:57
Jákobék már Opátijában vannak, de lehet, hogy Letargiában.
Burmin
2020. október 12. 19:46
Dzsékob nem utalta Gyurka ?
kálmi
2020. október 12. 19:11
A pofára esés robaja Pestig hallatszott ritka öröm, hogy ez a bunkó nagyképű jellemtelen hólyag és bandája megkapta ami kijárt nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!