Szlávik: Nem igaz, hogy a maszk nem véd

2020. szeptember 27. 15:38

Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek.

2020. szeptember 27. 15:38

Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának. Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek. A járvány második hulláma jóval nagyobb, mint az első hullám volt, egyre több a beteg, de szerinte az emberek felelősségteljes viselkedésével elkerülhető az a katasztrófa, amely néhány nyugat-európai országban volt tapasztalható.

A főorvos beszélt arról is, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint korábban. Kórházi kezelésre leginkább az idős betegek szorulnak, de ha nagyon sok fertőzött lesz, elképzelhető, hogy középkorú, nem krónikus betegek is kórházba, lélegeztetőgépre kerülnek. Ezért mindenki egyéni felelőssége, hogy – korcsoporttól függetlenül – hordjon maszkot – emelte ki. A kórházi ellátás biztosításával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban szombaton újabb kapacitásokat nyitottak mind a fekvőbeteg, mint az intenzív osztályon. A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát – tette hozzá. A betegség kezelésével kapcsolatban azt mondta: az első hullámban sok kísérleti terápiát használtak, ezek mára letisztultak, ismerik, hogy mely tablettás kezelések hatékonyak a betegség kezdeti időszakában, és a plazmaterápia is egyre elterjedtebb.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. szeptember 27. 18:17
Én csak dr.Nyunyónak hiszek...:)
jánosbácsi
2020. szeptember 27. 17:54
Én Cecilia asszonynak hiszek. A maszk öl , butít és nyomorba dönt.
Magyarok Pásztora
2020. szeptember 27. 16:05
Ha van valaki aki megérdemli a covid-ot az kunce
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. szeptember 27. 16:00
Egyébként ha a maszk tényleg megvéd, akkor a napi új ezer fertőzött közül senki sem hordta? Vagy hogy? Túl van ez a csodás maszk téma már misztifikálva. Gyakorlatilag semmit nem véd, úgy meg pláne nem, ahogy az emberek hordják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!