Színházigazgató az SZFE-ügyről: Az a trükkjük, hogy mindent szakmainak álcáznak

2020. szeptember 01. 21:26

2020. szeptember 01. 21:26

Mint arról korábban beszámoltunk, lemondott a Színművészeti vezetése. A Magyar Nemzet stábja a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját, Seregi Zoltánt is megkérdezte a történtek kapcsán, aki a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem után járt a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára.

Seregi Zoltán a történtek kapcsán úgy fogalmazott, „a múlt rendszer, a szocializmus szellemisége és emberei itt élnek közöttünk, harminc évvel a rendszerváltoztatás után, és még mindig erős befolyással bírnak a felsőoktatásban”. Hozzátette: „Ezt

A színházigazgató szerint ugyanis azok, akik mostanában vezették vagy vezetik az SZFE-t, annak idején azok ellen léptek fel keményen, akik akkor voltak a magyar színházak vezetői. Most ők ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalmukhoz, a befolyásukhoz, azok által is, akiket ők neveztek ki. „Úgy tűnik, mégis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Úgy tesznek, mintha a tulajdonuk lenne az SZFE, pedig az egy állami intézmény, nem hitbizomány” – magyarázta Seregi.

Mint fogalmazott:

Pedig az nem kizárólag szakmai kérdés, hogy miről szól egy előadás, milyen a szellemisége. Divatosan: mi az üzenete”. Seregi elmondása szerint mindenféle szellemiségű előadás lehet szakmailag rossz vagy jó. „De a szakmaiság manapság ki van sajátítva a balliberális szellemiségű előadások számára. Ez ravasz húzás, amit sokan nem látnak át” – fejtegette.

Seregi Zoltán elmondta: „ezen kívül másfajta szellemi értékeknek szintén meg kell jelenni az oktatásban, mivel nem csak az újmarxista, baloldali gondolkodás létezik. Senkinek nem célja megszüntetni és kukába dobni az eddig megteremtett értékeket. Bővíteni, sokszínűvé akarják tenni az oktatást, az intézmény szellemi életét”.

A Magyar Nemzet teljes interjúját Seregi Zoltánnal ide kattintva olvashatja.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2020. szeptember 02. 10:36
Ennyi volt elvtársak.
balbako_
2020. szeptember 02. 09:49
Szakma. Ez a szadesz bűvszó. Így lett a sima érettségivel rendelkező Kenedy János történész, majd műkritikus, újságíró, Pető történész, TGM filozófus, Konrád író, Fodor Gábor adjunktus, szóval ki mi szeretett volna lenni. Olyan apróság hogy nincs mögöttük teljesítmény nem zavart soha senkit. Hát az utolsó szadesz bástya is így működik. Ideje lebontani ezt is.
írmag
2020. szeptember 02. 09:40
A politikamentes fogalmazás legalább olyan ellenzéki véleményalkotást takar, mint az új főpolgármester az egészségügyet és a hazai gyógyítást új alapokra helyező szuper-kórház építését érintő "egyszemélyes" kijelentése (a görgetett akadály). Mindkét esetre vonatkozólag a magyar állampolgári eskü felelőssége hiányzik.
2020. szeptember 02. 08:44
HÉ KORMÁNY !! Kordont az intézmény köré !! Se ki, SE BE !! Két hét KARANTÉN !!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!