Súlyos betegség kezd terjedni Európában – részben a migrációnak köszönhetően

A csigaláz névre hallgató kór leginkább Afrikában volt elterjedt – eddig.

Egyetértés van köztük a migrációról is, állítja a magyar külügyminiszter.
Új szövetség jött létre Magyarország és Málta között, hiszen az Európai Unió előtt álló dilemmákat és kérdéseket abszolút hasonlóan ítéli meg a két ország, és egyetértés van köztük a migráció tekintetében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vallettában az Evarist Bartolo máltai kül- és uniósügyi miniszterrel folytatott tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.
„Egyetértünk abban, hogy a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus nyomán előállt világjárvány új veszélyeket hozott itt is (Máltán)” – mondta a tárcavezető. Felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció eddig alapvetően biztonsági és kulturális kockázatot jelentett, de a járvány megjelenésével "elképesztő" egészségügyi kockázatot is.
(MTI)