Szijjártó Péter közölte: amikor Magyarország gázellátásáról döntenek, két szempontot vesznek figyelembe, a szállítás megbízhatóságát és az árat. Részben a koronavírus, részben az azt megelőző komoly túltermelési válság miatt az LNG ára a vezetékes gázé alá esett. Ezért úgy döntöttek, hogy az LNG szerepét megnövelik az ország gázellátásában. Ennek két előfeltétele van: az egyik a kapacitásfoglalás azokban a visszagázosítással foglalkozó kikötőkben, ahová a gáz megérkezhet, a másik pedig, hogy vásárolni kell forrást.
A miniszter elmondta: az energiaellátásban jelenleg a gáznak van a legfontosabb szerepe, az ország gázellátása tehát kritikus fontosságú kérdés. Az elmúlt években a kormány elvégezte azokat a beruházásokat, megkötötte azokat a szükséges megállapodásokat, amelyek nyomán ma el lehet mondani, hogy Magyarország gázellátása hosszú távon biztosított. Megépültek az összeköttetések a szomszédokkal, a hét szomszédos országból ma már hattal van gázvezeték összeköttetése Magyarországnak. A keleti és nyugati vállalatokkal is korrekt, bizalomra épülő kapcsolat épült ki, az együttműködéseket a jövőben is fenntartják, mivel az ország érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezzen gáz az országba – mondta a miniszter.
Kapitány István, a Shell globális alelnöke elmondta, hogy a vállalat a cseppfolyós földgáz, az LNG iparág úttörője, több mint 50 éves tapasztalata van az LNG gyártásában, kereskedelmében, tárolásában és szállításában. A földgáz a legtisztább fosszilis energiahordozó, használata segíthet kielégíteni az egyre több és tisztább energia iránti növekvő keresletet, kiváltva a szenet vagy más folyékony üzemanyagokat – tette hozzá.