Magyarországnak, a magyar gazdaságnak minden esélye megvan, hogy az éppen kialakuló új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárcavezető hivatalában fogadta Liam Fox brit parlamenti képviselőt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: ehhez az kell, hogy a létrejövő új rendszer korlátozásmentes, szabad és tisztességes legyen, hogy a magyar vállalatok korlátozásmentesen vehessenek részt a versenyben. Ezért fontos, hogy a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) olyan vezetője legyen, aki hazájában komoly kormányzati pozíciót töltött be, komoly politikai tapasztalattal rendelkezik, és Liam Fox ilyen – magyarázta. (Liam Fox volt brit külkereskedelmi minisztert Nagy-Britannia jelölte a WTO főigazgatói posztjára.)
Megjegyezte: Liam Fox a WTO új főigazgatójának megválasztása előtt öt európai fővárosba látogat el, és budapesti útja megkérdőjelezi a magyar külpolitika izoláltságáról alkotott véleményeket. A külügyminiszter kifejtette: ez a vezetőválasztás azért is fontos, mert a magyar az egyik legnyitottabb gazdaság a világon, és a magyarok munkájának köszönhetően az ország súlya a világkereskedelemben a lakosság által indokolt szint felett van. Az elmúlt években folyamatosan megdöntötték az export- és a beruházási rekordokat – idézte fel. Úgy vélte, éppen egy új világgazdasági rend van kialakulóban, új, éles verseny jön létre, és mindezt a járvány csak felgyorsította. Az országok nyertesekre és vesztesekre oszlanak, és mindent meg kell tenni, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon – mondta. Hozzáfűzte: ehhez kellenek munkahelyek, amelyek érdekében a kormány és a vállalatok szövetségre léptek, hogy minden, a járvány által elsodort munkahelyet pótoljanak.