Dmitro Kuleba kérdésre válaszolva közölte: van reális esély arra, hogy Ukrajnában is elfogadottá válik a kettős állampolgárság intézménye. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy ez Ukrajnában jóval szélesebb kérdés, ami nem csak a magyar kisebbséget érinti. Szijjártó Péter, szintén újságírói érdeklődésre elmondta, hogy Magyarország örömmel feloldaná Ukrajna NATO-val való kapcsolattartásának blokkolását. Szavai szerint ehhez egyetlen egy dologra van szükség, hogy a kárpátaljai magyarok azt jelezzék Budapestnek: megoldódtak a számukra fontos nyelvhasználati és oktatási kérdések.
Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójára vonatkozó kérdésre válaszolva, közölte: ezen a két ország egy átfogó jószomszédi megállapodást szeretne tető alá hozni, amelyet a hamarosan összeülő vegyes bizottságok készítenek elő. Hozzátette, hogy amint a három vegyes bizottság – a kisebbségi, a határmenti együttműködési és az infrastrukturális – sikeresen befejezi ezt az előkészítő munkát, elhárul minden akadály a találkozó megtartása elől.
(MTI)
Fotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter üdvözli egymást a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében 2020. szeptember 23-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás