Mintegy 260 ezer, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselők kezdeményezésére összegyűjtött nemzeti konzultációs ívet helyeztek el az ellenzéki pártok a miniszterelnök hivatala előtt, Budapesten csütörtökön. Hadházy Ákos hangsúlyozta, azért hozták el személyesen az íveket, hogy a Fidesz lássa, nem valami háttérhatalom, hanem hús-vér emberek küldték vissza nekik a papírokat. 260 ezer olyan ember küldte vissza az íveket, akiknek elege van az agymosásból, és nemet mondott a propagandára – mondta.
„Ez nem egy párt akciója volt”
Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy ez nem egy párt akciója volt, hanem közösségi akció és ami láthatóvá tette, hogy létezik az a Magyarország, ami változást akar. Az is kiderült – folytatta –, hogy az embereknek elege van a hatalmi arroganciából, a rendszerszintű lopásból és az intézményesített propagandából – mondta a független képviselő. Orosz Anna, a Momentum képviselője úgy nyilatkozott: addig folytatják a munkát, amíg véget nem vetnek ennek a romboló rendszernek.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy 2022-es választásokig meg kell őrizni ezt az aktivitást. Teljes körű összefogást kell az ellenzéki pártok részéről, és akkor győzni lehet az országgyűlési választásokon. Egyben ingyenes koronavírus-tesztet követelt a lakosságnak, a bérek 80 százalékának átvállalását, 6,5 százalékos azonnali nyugdíjemelést és a családi pótlék megduplázását.
„Társadalmi kérdésekről kellene konzultációt folytatni”