Interjút adott az Ezalényeg.hu-nak Kunhalmi Ágnes – szemlézi az ATV online portálja. Az MSZP társelnöke beszélt többek közt a miniszterelnökségről és a Fidesz „három bűnéről” is. Az interjú elején az MSZP népszerűségvesztéséről érdeklődött az interjúztató, mellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy sok oka van ennek a szerencsétlen helyzetnek, többek közt a 2008-9-es világválság, a megoldatlan pártproblémák és az elaprózódás is. „Biztosan csináltunk egy-két gyengébb kampányt is. Ezzel együtt nincs még egy párt, amely annyit kért elnézést, mint mi. Ezt a hagyományt nem szeretném folytatni” – jelentette ki Kunhalmi.
A vezető szocialista politikus hozzátette, „ami fontos, hogy miközben értékeink nem változtak: mindig az emberi esélyek köré szervezett kormányzás mellett álltunk. Az MSZP pedig a változás pártja, így nem kérdés számomra, hogy a megváltozott körülmények között is világos, tisztességes és fenntartható utat tudunk elindítani 2022-ben egy új kormánnyal.” Ezt követően kapta Kunhalmi azt a kérdést kérdezőjétől, hogy elvállalná-e a miniszterelnöki pozíciót, mellyel kapcsolatban a politikus azt mondta, nem zárkózhat el semmilyen kihívástól. Mindemellett Kunhalmi kikötötte, hogy a probléma ott kezdődik, hogy kevés nő dolgozik a politikában és a gazdasági élet felsővezetői pozícióiban.