Nem engedték be az új kancellárt az SZFE épületébe

2020. szeptember 30. 08:29

Tucatnyian vettek részt az akcióban.

2020. szeptember 30. 08:29

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint az SZFE polgárai közül tucatnyian próbálták megakadályozni, hogy az egyetem épületébe lépjen az új kancellár, Szarka Gábor. Az ügy előzménye, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium kezdeményezésére távozik Vonderviszt Lajos, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke érkezik.

A közlemény megemlíti, hogy a hallgatók nem akarták beengedni az új kancellárt az épületbe. „A mai napon az SZFE polgárai közül tucatnyian meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában. Az új kancellár ennek ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatait a jövőben a lehető legmagasabb szinten elláthassa” – olvashatjuk a Papageno.hu oldalán megjelent közleményben.

A közleményből kiderül az is, hogy „a Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává. Szarka Gábor 48 éves, jogász, biztonság- és védelempolitikai-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense és díszpolgára. Diplomataként Párizsban szolgált katonai attaséként, később a Nemzeti Ipari Park Üzemetető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, franciául és angolul beszél felsőfokon. Az eddigi kancellár, dr. Vonderviszt Lajos aktívan részt vesz az átadás-átvétel lebonyolításában” – írják.

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2020. szeptember 30. 17:01
Holnap bezár a bazár..... https://hirtv.hu/ahirtvhirei/uj-vezetoket-neveznek-ki-szfe-elere-2509100
Kristály
2020. szeptember 30. 11:54
Száljon ki az állam a finanszirozásból , keressenek maguknak privát finanszirozókat majd meglátják mikor fognak legközelebb találkoni a nagy pofázással, "igen , máris, azonnal , rögtön " csak ezeket fogják ismerni.
tango47
2020. szeptember 30. 11:20
Feszegetik a pofon-ládát.
balbako_
2020. szeptember 30. 11:12
A törvény szigorával kell fellépni ez esetben is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!