„Ha Gyurcsány Ferenc hátralépne, végre lenne ideje könyvet írni!” – Kanász-Nagy Máté a Mandinernek

2020. szeptember 09. 08:15

Másfél év van a választásig, már réges-régen nem szócsatákkal kellene tölteni az időt – mondja a DK és a Momentum konfliktusára utalva Kanász-Nagy Máté. Az LMP frissen megválasztott társelnöke reálisnak tartja 2022-ben a kétharmados ellenzéki győzelmet, de szerinte a jelenlegi kormányt csak teljes összefogással lehet leváltani. Interjúnk!

2020. szeptember 09. 08:15
null
Pálfy Dániel Ábel

Szűk két és fél éven belül ön az LMP negyedik férfi társelnöke. Miért ez a gyakori váltás? Mit csináltak rosszul az elődei?

Hát azért, mert három a magyar igazság és egy a ráadás. Ezek szerint én vagyok a ráadás (mosolyog) Kicsit komolyabbra fordítva  a szót, elég turbulens folyamatok zajlottak az LMP háza táján. Ezek a folyamatok azonban lezárultak és az elmúlt egy évben abszolút sikerült az LMP helyzetét stabilizálni. Ez a stabilizálódás azonban nem túl magas fokon történt meg, nem elég, én pedig arra szerződtem, hogy fiatalos lendületet hozzak, dinamikusabbá tegyem az LMP-t. Ennek a lendületnek persze szavazatokban, támogatók számának növekedésében is meg kell jelennie. Az én feladatom az is, hogy az ellenzéki együttműködésben megtaláljam az LMP helyét, – mert ez a kérdés, hogy részt veszünk-e az együttműködésben eldőlt – és, hogy egy olyan programot alkossunk, ami kormányváltáshoz vezet. 

Ahogy ön is mondja, a társelnökségért újra induló Kendernay János stabilizálta a pártot, ezzel teljesítve, amit ígért. Miért ön nyert mégis? Mivel tud többet ígérni mint az elődei?

Először is nagyon köszönöm az LMP kongresszusának a bizalmát, és köszönettel tartozunk Jánosnak is, aki valóban teljesítette, amit elvállalt: egy sikertelen európai parlamenti választás után stabilizálta a pártot, megteremtette a kereteket, hogy tovább tudjunk növekedni, vissza tudjunk kapaszkodni. Ehhez azonban személyemben egy új vezetőt választott az LMP közössége. Mellettem azonban ott van Schmuck Erzsébet is, akit újraválasztottak társelnöknek, ő képviseli a folytonosságot, én pedig az új fejezetet az LMP életében. 

Ungár Pétert elnökségi titkárrá választották, ez a poszt az LMP-ben nagyon erős jogosítványokkal jár. Mondhatjuk, hogy ő ezzel a gyakorlatban is átvette a hatalmat a párton belül?

Biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon sokan így fogják interpretálni, hiszen Ungár Péter ezzel visszakerült az elnökségbe, amelynek jóval korábban tagja volt. Az elmúlt két évben én töltöttem be a titkári pozíciót, így tőlem veszi át a stafétabotot a tisztségben.

Hogy Ungár Péter átvette volna az LMP vezetését?  

Az LMP-nek van néhány meghatározó arcra, – a parlamenti frakció, a korábbi, és a jelenlegi elnökségi tagjai – akik sokat szerepeltek és nagyon komoly feladatokat vállaltak. Közülük egyik Ungár Péter. Az LMP vezetése eleve közös munkáról, feladatmegosztásról szól, hiszen két társelnökünk van, és emellett ott az elnökség többi tagja is.

Korábban voltak komoly ellentétek a pártvezetésben. Például Sallai Róbert Benedek titkár és Szél Bernadett, valamint Hadházy Ákos társelnökök között. Önök jól tudnak majd együttműködni?

Mi aztán egészen biztosan jól tudunk együtt dolgozni. Schmuck Erzsébettel és Ungár Péterrel az elmúlt években is kiváló volt a munkakapcsolatom és a személyes kapcsolatom egyaránt. De ez az egész nem az egyes személyekről, még csak nem is az LMP-ről, hanem a zöld közösségekről, a zöld ügyekről és a zöldpolitikáról szól. Az, hogy én ezen belül most milyen pozícióba kerültem, az egy adottság – ha tetszik szerencse – de nem ez a fontos, hanem az, hogy hogyan tudjuk a zöld program képviseletét megvalósítani. Ebben hiszünk, ez a víziónk.

Nagyon sokszor használta a „zöld” szót, amely most már a párt nevében is szerepel, hiszen tavasztól az LMP új neve LMP – Magyarország zöld pártja, rövidítése pedig – bár ezt senki sem használja – Zöldek. Tervezik, hogy végleg elhagyják az egyébként az alapító, Schiffer András szerint is rosszul választott nevet?

Nem, ezen már nem szeretnénk változtatni. Szándékosan tartottuk meg az eredeti nevet, – egyrészt mert kell egy rövidítés, másrészt mert minket ezen a néven ismertek – de szeretnénk hangsúlyozni, hogy zöld párt vagyunk. A zöldpolitika az LMP alapításától kezdve politikánk egyik markáns eleme volt, ezt szerettük volna most még jobban egyértelművé tenni.

Az LMP politikájának az alapítástól volt még egy markáns eleme: a korábbi politikai elit elutasítása, a Schiffer András által képviselt úgynevezett „függetlenségi” doktrína, amely szerint bármiféle együttműködés elképzelhetetlen például a szocialistákkal, vagy Gyurcsányékkal vagy épp a Fidesszel. Ez a hitvallás úgy tűnik elveszett, hiszen – ahogy említette – az LMP ma az ellenzéki együttműködés része. Miért?

Kétségtelen, hiszen amikor az alapítók 2009-ben létrehozták, majd 2010-ben a semmiből parlamentbe juttatták az LMP-t, egy teljesen más politikai-történelmi helyzetben voltunk. A rendszerváltás utáni húsz év zavarossága következtében Magyarországon politikai váltógazdaság működött. Akkor épp az MSZP volt kormányon, ezért egyértelműen velük szemben határoztuk meg magunkat. A Fidesz 2010-ben elkezdte kiépíteni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúfolt rezsimet, ami már nem a kormánypárt és az ellenzék küzdelméről szól. A kormányon lévők óriási médiabirodalommal, anyagi forrásokkal, oligarchákkal, és a hivatalok, hatóságok feletti hatalommal rendelkeznek. Ez egy nagyon egyenlőtlen küzdelem.  Ökopolitikai szempontból több bajom is van a rendszerrel: rombolja a társadalom szövetét, a szociális biztonságot leépíti, keleti birodalmak függőségébe taszítja az országot, ezzel aláássa a gazdasági fejlődés lehetőségét, és a környezetünket is rombolja. A 2006-os Orbán Viktor ezektől a folyamatoktól irtózott volna.

Ezt a rendszert le kell váltani, de ebben a történelmi helyzetben ez csak az ellenzéki pártok együttműködésével lehetséges.

Lehet itt finnyáskodni, de a politika mindig feladatokról szól, és tetszik, nem tetszik, most ez a feladat. Időközben pedig én is átmentem egy olyan lelki-politikai változáson, amelyben felejtettem, és tanultam is sokat. 

Két évvel ezelőtt épp nekünk adott interjút, akkor még egészen mást mondott. Úgy fogalmazott, „a NER pártjaival az együttműködést nem kell keresni, sem a Fidesszel, sem a DK-val, sem az MSZP-vel.” Az LMP időközben elveszítette támogatóinak jó részét, és ma már a Kétfarkú Kutyapártot is magasabbra mérik a közvéleménykutatól. Ennek fényében könnyen gondolhatja egyszeri szavazó, hogy a véleménye változásában komoly szerepe van annak, hogy a pártja nagyon rossz pozícióba került az ellenzéki osztozkodásnál.

Emlékszem, ez egy jó interjú volt, tele markáns kijelentésekkel, amelyek nagyrészt az akkori, 2018-as országgyűlési választási eredményekre reflektáltak. Csakhogy azóta eltelt két év, turbulens folyamatok zajlottak az ellenzéki térfélen. A szavazók két dolgot egyértelműen kijelöltek. Az egyik, hogy az ellenzéki együttműködésre széleskörű igény van, a másik pedig, hogy

a DK – amelynek politikájával szemben nekem számos kritikám van – az együttműködés egyik legfontosabb tagja.

Nézzük meg: a 2019-es önkormányzati választáson Budapest egyes kerületeiben és a nagyvárosokban az lmp-s, a momentumos és a jobbikos szavazók is fegyelmezetten leszavaztak a DK jelöltjeire. Lehet a választók akaratával szembe menni, csak semmi értelme. Az összes ellenzéki pártra szükség van, hogy a Fideszt legyőzzük, úgyhogy elég egyértelmű az irány.

Ebbe még az antiszemita jobbikos Bíró László támogatása is belefér?

Bíró László kijelentéseivel egyáltalán nem tudok egyetérteni, ezeket elítélem. De kell húzni egy vonalat. A vonal innenső oldalán meg lehet bocsátani, és

az ellenzéki pártok most egyöntetűen megbocsátottak Bíró Lászlónak, támogatják a jelölését.

Ő is bocsánatot kért korábbi kijelentéseiért. De még egyszer: ezek a kijelentések botrányosak. Ezt a jelölési lehetőséget egyébként az őt ajánló Jobbiktól egészen elképesztő „jogállami” úton elvették, ez a történet másik része. Visszatérve, viszont a vonal másik oldalán már olyan, nemcsak szavak, hanem tettek vannak, amiknek nem lehet megbocsátani. Ide tartozik pl. a volt Jobbikos országgyűlési képviselő, Kulcsár Gergely, akinek nem lehet politikai értelemben megbocsátani. A nagy kérdés az természetesen, hogy a választáson a választók hogyan fognak majd reagálni, ők megbocsátanak-e. Ebből a szempontból a Jobbik felelőssége, hiszen mégiscsak ők ajánlották a jelöltet, kiemelt felelősség. De most már egy hajóban evezünk velük is, mi, ellenzéki pártok, ebben az esetben.

Az ellenzék legerősebb pártjai, a DK és a Momentum között az utóbbi időben érezhetően nőtt a feszültség. Nem csak helyi szinten, például Gödön, hanem a pártok vezető politikusai között is több konfliktus bontakozott ki. Mi ez? Műbalhé, kereszt-marketing vagy versengés a vezetésért?

Bár ezeket a szóváltásokat nagyon szórakoztatónak tudom találni, de most a komoly munkának van itt az ideje.

Már réges-régen nem ezekkel a szócsatákkal kellene tölteni az időt, hanem programot kellene alkotni.

De ezt rendezzék le egymás között ezek a tisztelt hölgyek és urak. Közben azonban a pártvezetőknek felelőssége, hogy a gödi helyzet – amely egy elszigetelt eset – megoldódjon. Nem tudom ki kezdte, azt sem, hogy kinek van igaza, de amit ott művelnek, az az országos ellenzéki együttműködésre nézve is befolyással lesz. Az LMP vezetése a közeljövőben olyan döntéseket fog hozni, amelyek részünkről rövidre zárják a gödi helyzetet, mert mi is érezzük, hogy káros az együttműködésre nézve, és nem segíti a kormányváltást.

Kizárják a gödi lmp-s képviselőt? 

Fülöp Zoltán felfüggesztette a párttagságát. Nem szeretném megelőlegezni a döntést, de szeretnénk a konfliktus minket érintő részét lezárni, határozott válaszokat szeretnénk adni. Az elmúlt két évben az LMP részéről épp ezek a határozott válaszok hiányoztak. Megígérjük a tagágunknak, hogy az LMP új vezetése határozott, erős és dinamikus lesz.

Az elmúlt két évben történ lmp-s fegyelmi ítéleteket, kizárásokat, büntetéseket nem tartja elég határozott döntésnek? Bár igaz, hogy ezek nagyrészt a fegyelmi bizottság döntései voltak.

Ennek a dolognak vége van. Az LMP-t nem a fegyelmi bizottság, hanem az elnökség irányítja. A fontos döntéseket persze továbbra is kongresszus hozza, de az általuk kijelölt irány mentén hozott vezetői döntéseket már nem lehet kisiklatni. Ez a múlt, mi megyünk előre!

Visszatérve az ellenzéki együttműködésre: Gyurcsány állítólag megígérte Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének, hogy nem fog semmilyen közjogi szerepet vállalni, ha esetleg kormányra kerülnek. Mi az LMP álláspontja ezzel kapcsolatban?

Nagyon szeretek politikai témájú könyveket olvasni, és 2006 óta várom, hogy megjelennek végre bizonyos könyvek a magyar baloldalról.

Talán ha Gyurcsány Ferenc kettőt hátralépne, végre lenne ideje megírni ezeket a könyveket.

Az a DK felelőssége és döntése, hogy mely politikusokat milyen pozícióban helyez. A választók is hoznak egy döntést, hogy mely pártokat milyen pozícióba helyezik. Akár tetszik, akár nem, jelenleg a Momentumot és a DK-t körülbelül egy polcra helyezték, már ami a jelenlegi támogatottságukat illeti. De az ő szavazótáboruk csak a többi ellenzéki párt táborával együtt elég a kormányváltáshoz.

Ha Gyurcsány mégis miniszterelnök-jelölt lenne vagy egyéb tisztséget szeretne vállalni, támogatná-e az LMP? Igen vagy nem?

Úgy érzem, szerencsésebb volna, és a kormányváltást is jobban segítené, ha ez nem következne be. De a pártoknak nem teoretikus, hanem konkrét helyzetekben kell döntést hozniuk, amelyről aztán a választók is meghozzák a döntésüket.

Dobrev Klára jelölését támogatnák?

Igen. Amennyiben egy előválasztási folyamaton a pártok jelöltjei megméretik magukat, vállalnunk kell, hogy elköteleződünk a nyertes jelölt mellett. Az együttműködéssel vállaljuk, hogy az előre lefektetett szabályokat betartjuk.

Másfél évük van a választásig. Mikorra kell lejátszani ezeket a belső küzdelmeket, versenyeket, akár az előválasztást?

Szerintem érdemes ezt minél hamarabb eldönteni. Tavaly, az önkormányzatin azokban a választókörzetekben értünk el jobb eredményeket, amelyekben viszonylag hamar megvoltak a jelöltek megszületett a megállapodás a pártok között. Lehet itt tili-tolizni a médiában, de ez csak egy része a dolognak, sokkal fontosabb, hogy kimenjünk a választókhoz beszélgetni, hogy személyesen képviselhessük azt a közös programot, amelyben remélem minél több zöld elem lesz, mert akkor éri meg nekünk együttműködni.

Az LMP egy- vagy két listát szeretne 2022-ben? A minap azt mondta, hogy a Jobbikkal, a Momentummal és a Párbeszéddel tudnának közös listát elképzelni.

Erről később fogunk dönteni. Megegyezünk, hogy minden választókörzetben közös ellenzéki jelöltet indítunk. Amit múltkor a Hír TV-ben elmondtam, az az én személyes véleményem. Szerintem érdemes elgondolkozni arról, hogy az egy, a két vagy a három lista hoz-e több szavazatot. Érzek ilyen igényt a választók részéről. Szűk egy év múlva véglegesíteni kell a kereteket.

Kikből lehet miniszterelnök-jelölt?

A kérdés az, hogy ki az, aki Orbán Viktorral szemben a legesélyesebb. Tudásra, tapasztalatra, felkészültségre, kompetenciára és hitelességre egyaránt szüksége lesz a leendő jelöltnek. Ebből a szempontból én egy zöld jelöltet tartanék ideálisnak. A NER-t az ökopolitika szempontjából lehet megfogni és legyőzni. A társadalom, a gazdaság és a környezet szempontjait tartalmazó új programot, víziót fogunk megfogalmazni Orbán Viktor rendszerével szemben. Az LMP-nek lesz a miniszterelnök jelölt személyére vonatkozó javaslata.

Jávor Benedeket indítják majd a Párbeszéddel együtt?

Annyit állítok, hogy egy felkészült, tapasztalt hiteles, zöld jelöltet kell indítanunk, aki a zöld közösségből érkezik. Szerintem egy ilyen jelöltnek van a legnagyobb esélye legyőzni Orbán Viktort, és az önkormányzati választáson jól vizsgázó ellenzéki előválasztáson belül is egy ilyen politikus nyerhet.

Schmuck Erzsébet tavaly társelnökké választásakor azt mondta, 2022-ben több mint tíz százalékos eredményt szeretne elérni az LMP. Reális ez?

Magyarországon a kutatások alapján bőven tíz százalék felett van a zöld értékeket valló választók aránya, azaz kifejezetten nagy igény van a zöldpolitika képviseletére. Az, hogy az LMP nem tudott vonzó alternatívát kínálni ennek a közösségnek, az a mi hibánk volt, amin javítani szeretnénk a jövőben. A tíz százalék abszolút reális célkitűzés.

2018-ban az országgyűlési választáson nem volt ellenzéki összefogás. Az LMP legnagyobb támogatottságát ekkor érte el, több mint négyszázezren szavaztak a pártra. Nem lehet, hogy az volt a jó irány?

Az az irány, amit az ellenzék követett, miszerint széttagolva indult…

Az LMP szempontjából kérdezem.

Én pedig az ellenzék szempontjából nézem a kérdést Az az irány, hogy nem volt együttműködés, kétharmadot hozott a Fidesznek. Harmadszorra. Tehát ez nem jó irány. Engem az érdekel, hogy a zöld program hogyan valósul meg az ellenzéki együttműködésben. Hogy a ma még széttagolt – Magyarországon két zöld párt van, amire szerintem nincs szükség – de remélhetőleg hamarosan integrálódó zöld közösség érdekei érvényesüljenek. Hogy egy fenntartható jövőt tudjunk kínálni. Ebből a szempontból az, hogy az LMP együtt vagy külön indul, az mindegy. Hiába volt erős az LMP 2018-ban, ha az hét százalékra volt elég.

Az ellenzék teljesítménye pedig egy újabb Fidesz-kétharmadhoz volt elég.

Játszhatjuk ezt, hogy ha így indulunk, akkor ennyi lenne, ha úgy indulunk, akkor annyi lenne. Igen ám, csak a kétharmad az mindig ott lenne. Ennek meg annyira nem örülünk, mert a végén már el sem indulhatunk a választáson. 

Márki-Zay Péter szerint az ellenzék akár kétharmados győzelmet is arathat. Ön mit gondol, van erre esélyük?

Ez a választási rendszer képes meglepetésekre! Budapesten és a nagyvárosokban tavaly az ellenzék, ha úgy tetszik kétharmados győzelmet ért el. A saját példámnál maradva, az újpesti önkormányzati választáson, ahol korábban egy híján minden körzetben fideszes egyéni jelölt nyert, 2019-ben teljesen megfordult a helyzet, és a Fidesz csak kompenzációs listán tudott bejutni a képviselő-testületbe. Ebben a választási konstrukcióban az ellenzék kétharmadot tudott szerezni. 

Ön jelenleg Újpest alpolgármestere. Bírni fogja ezt a munkát a társelnöki tisztséggel járó feladatok mellett?

Újpesten Déri Tibor momentumos polgármester vezetésével emberileg és szakmailag kiváló csapat jött létre, és már szűk egy évvel a választások után kiváló eredményeket értünk el. Az LMP-ben szintén nagyon jó a feladatmegosztás. Emellett én azon kevés ellenzéki politikushoz tartozom, akik – polgármesterként vagy alpolgármesterként – részt vesznek a végrehajtó hatalomban, és országos politikai szerepet is vállalnak.

Amit mondok, azt tudja hitelesíteni az, amit az önkormányzatban csinálok.

Amikor a szociális államról beszélek, meg tudom mutatni, hogy Újpesten például csökkentek a várólisták, az ultrahang-diagnosztika várakozási idejét levittük három-négy hónapról két hétre, szociális támogatásokat vezettünk be a családoknak, bérlakásokat építünk és újítunk fel. Ezek mind-mind olyan eredmények, amelyek hitelesítik a programunkat, mert nem csak beszélek róla, hanem meg tudom mutatni, hogy ezeket a lépéseket tettem meg Újpesten, ilyen irányba vinnénk az országot 2022-ben. 

Ez egészen úgy hangzott, mint egy kampánybeszéd. Csak nem indulni fog 2022-ben parlamenti képviselőjelöltként?

Nagyon jól érzem magam Újpesten alpolgármesterként. Itt olyan eredményeket tudok elérni ami a világnézetemnek és céljaimnak megfelel, és aminek itt helyben konkrét kézzelfogható eredménye van. A másik feladatom a zöldpolitika népszerűsítése, de szerintem ezt a Parlamenten kívül is meg tudom tenni. 

Képek: Földházi Árpád

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. szeptember 10. 11:45
Gyurcsány könyvet írni? Még a vizsgadolgozatát is másolta/valaki/!4 Gyerek vagy te még fiam!!!
Szőke Ciklon
2020. szeptember 09. 19:41
Hát hogyan léphetne HÁTRA, ha minden felsorakoztatok mögé! Ott tolakodtok szorosan a hátsója mögött, fényesre nyalva azt!
hegyaljai
2020. szeptember 09. 17:07
Ennek a Máté fiúnak még van mit tanulnia a politikáról. Először is nem ismeri a mondást: "Memoirt írni az utolsó esély magadat lejáratni." Lehet Gyurcsányt utálni, alkoholistának mondani, de azért nem az látszik, hogy hátra akarna lépni. Annál meg pláne rafináltabb, hogy nem fogja lejáratni magát egy memoirral. Gondoljunk bele, ha megtörténne az elképzelhetetlen, hogy nem hazudik semmiről, akkor amit kihagyna belőle, azzal is csak lejáratni tudná magát.
Megtalálta
2020. szeptember 09. 15:55
Utáljuk a Feri, de mindenkivel összefognak. Érdemes elolvasni ezt? Herótom van már ezekből a fröccsöntött ellenzéki figurákból, amik mintha ugyanazon a futószalagon készülnének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!