A DK (illetve Kálmán Olga), a portálhoz eljuttatott közleménye szerint „az Index tönkretétele után most a Klubrádiót nézte ki magának Orbán. A pártállam a szabad sajtó maradékát is meg akarja semmisíteni, a piszkos munkát ezúttal a Fidesz által választott Médiatanács végzi.” A Demokratikus Koalíció közleményében arra figyelmezteti „a Médiatanácsban ülő fideszes pártkatonákat: el a kezekkel a Klubrádiótól!” Szerintük ugyanis a Médiatanács tagjaira is vonatkozik, hogy az Orbán-rendszer bukása után bűntársként, a pártállam aktív működtetőiként kell majd felelniük a most elkövetett törvénytelenségekért.
A közlemény szerint „akik egy függetlennek nevezett állami szerv pártpolitikai megszállását hajtják végre és pártpolitikai érdekeket szolgálnak a függetlenség mögé bújva, azok semmivel sem különbek azoknál, akik parancsba adták a független sajtó elhallgattatását.”