Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Varrónők állítják: fizetés helyett fenyegetést kaptak Bírótól, a judapestező jelölt tagad

2020. szeptember 27. 12:51

A Hír TV-nek nevüket és arcukat is vállaló alkalmazottak egybehangzó állítása szerint, amikor elmaradt bérüket követelték tőle, Bíró megfenyegette őket. A jobbikos jelölt mindent tagad, állítása szerint ő nem tartotta vissza senki fizetését.

2020. szeptember 27. 12:51
null

Mint arról korábban írtunk, a Hír TV Informátor című műsorának szeptember 4-i adásában kitakart arcú, eltorzított hangú emberek a judapestező Bíró László által korábban üzemeltetett varroda volt munkavállalóiként mutatkoztak be. Elbeszélésünk szerint Bíró többüknek is tartozik, hiszen korábbi munkájukért nem kapták meg a bérüket. Egyikük azt állította, hogy amikor a kifizetés elmaradását szóvá tették Bírónál, a baloldal jelöltje csak annyit mondott, hogy hozza a puskáját és menekülhetnek.

A fentebb említett egykori varrónők vallomását az alábbi videóban (14 perc, 49 másodperctől kezdődően) tekinthetik meg:

A Hír TV riportjára még maga Bíró László is reagált. Akkor azt nyilatkozta: „Nekem tiszta a lelkiismeretem: soha senkit nem fenyegettem fegyverrel, soha senkinek nem tartottam vissza a bérét”.

Újabb varrónők álltak ki a nyilvánosság elé

Az elmúlt napokban azonban „újabb varrónők álltak ki a nyilvánosság elé” – írja a Hír TV. A portál tájékoztatása szerint „nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akik azt állítják, hogy a judapestező Bíró László fizetés helyett megfenyegette őket”írják. A csatornának nevüket és arcukat is vállaló alkalmazottak egybehangzó állítása szerint, amikor elmaradt bérüket követelték tőle, Bíró azzal fenyegette őket, hogy „bemegy és a fejükhöz tart valamit”.

Bíró ezzel szemben azt állítja, hogy tiszta a lelkiismerete, ő ugyanis soha senkit nem fenyegetett fegyverrel, soha senkinek nem tartotta vissza a bérét.

(Hír TV / Mandiner)

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. szeptember 27. 19:42
Soha ne mondd azt, hogy soha! Náci vagy, mindenki tudja.
BőröndÖdön
2020. szeptember 27. 18:02
Van az a pénz...:(
Krupp Skya
2020. szeptember 27. 17:24
Van ilyen nem fizetés is. 1985-ben egy asztalos üzemben dolgoztam segédmunkásként. Egy családi ház felújításához megrendeltek egy háromszárnyas tolóajtót és négy darab kétszárnyas ablakot, mi kimentünk a helyszínre megnéztük a tolóajtó helyét mivel erkélyre került volna szóltunk, hogy ekkora méretben nem javasoljuk a tolóajtót mert nehéz a lég és vízszigetelés megoldása, ha azt akarják hogy könnyen mozgatható legyen az ilyen nagyméretű tolóajtó. A megrendelő azt mondta, ő megterveztette az ajtót készítsük el ő beépítteti a kőművesével, még annyit kért, hogy nem kér számlát, engedjünk az árból. A megrendelést teljesítettük, a kialkudott számla nélküli ár kifizetésre került. Eltelt egy év jöttek a tolóajtó problémák, megkeresett minket hogy fizessük vissza teljes vételárat mert neki azóta jóval nagyobb a fűtésszámlája, természetesen mi nem fizettük vissza. Bírósághoz fordult a kirendelt szakértő megállapította hogy a tolóajtó nem felel meg az időjárási viszonyoknak és elrendelték az összes nyílászárók kiépítését és a teljes vételár visszafizetését. ami 140 ezer Ft volt a bírósági költségek és az adóbüntetéssel együtt ez a kis kaland 340.000 Ft-ba került. A dolog érdekessége, hogy még mindig ugyanazok az ablakok vannak beépítve, amit mi gyártottunk le, tolóajtó kivételével ami rendes ajtóra lett cserélve. A szomszédjának dicsekedett, hogy semmit nem fizetett a családi háza felújításáért minden munkát így rendezett le. Ilyen megrendelő is van.
szürkeSzarvas
2020. szeptember 27. 16:29
Aki a Jákob pártját bevállalja féleszű Feristül,Bangónéstül,Korozsostul-az mindenre képes. Következésképp a varrónők igaza a tuti. Menjen a p_csába a hazug disznó. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!