Hollik: A baloldal ismét bebizonyította, hogy nem lehet rá számítani a vírus elleni küzdelemben

2020. szeptember 18. 11:49

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint pontosan ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták: akkor kamuvideókat gyártottak, most kamuhíreket.

2020. szeptember 18. 11:49

Hollik István közölte: reménykedtek abban, hogy a második hullám beköszöntével a baloldal viselkedése meg fog változni, és nem fogja akadályozni a védekezést. Az első adandó alkalommal kiderült, ez nem így van, a baloldal újra és újra bebizonyítja, hogy rájuk a védekezésben nem lehet számítani – jelentette ki.

Pontosan ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták, akkor kamuvideókat gyártottak, most kamuhíreket – mondta a kommunikációs igazgató. Felidézte, csütörtökön a baloldal azzal riogatott, hogy nincs elég lélegeztetőgép két kórházban, és az egészségügy nem tudja működtetni azokat.

Rámutatott: a korábbi baloldali kamuvideóhoz képest annyi a különbség, hogy abban egy baloldali politikus, Korózs Lajos állt ki egy álmentőssel és fogalmazott meg hazugságokat, amit aztán a baloldali médiumok terjesztettek, most ez fordítva történt. Egy baloldali médium közölt hazugságot, hogy nincs elég lélegeztetőgép két kórházban, és baloldali politikusok, DK-sok, MSZP-sek azonnal „rácsatlakoztak”, és terjesztették a kamuhírt.

Ezt a kamuhírt mind a két érintett kórház és az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma is cáfolta

– rögzítette Hollik István.

Hozzátette: miközben a teljes baloldal a járvány elleni védekezés akadályozásával, a rémhírterjesztéssel van elfoglalva, addig járványügyi, egészségügyi és rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak és dolgoznak azért, hogy az egészségügy felkészüljön a járvány második hullámának kezelésére, és minden személyi, tárgyi feltétel adott legyen, hogy aki kórházi ellátásra szorul, az meg is kapja, és gyógyultan tudjon távozni.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: a baloldal folyamatosan támadja a védelmi intézkedéseket, az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat azonban nem voltak hajlandóak megszavazni a parlamentben. A mentősöket és az egészségügyet lejárató kamuvideót pedig nemcsak belföldön, hanem kiterjedt hálózatukon keresztül külföldön is terjesztették, megrágalmazva az országot – jegyezte meg.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. szeptember 18. 16:58
A baloldal örvend a vírusnak és ahogyan teheti úgy terjeszti is!
zakar zoltán béla
2020. szeptember 18. 14:19
Szia, neked mi a 113. fedőneved? Im Per Iá L, már hereközy?
Aetius I
2020. szeptember 18. 13:04
Hollik meg bebizonyitotta, hogy főleg a hosszú nyelvéért tartják.
marko11
2020. szeptember 18. 12:15
én orvosokra, szakemberekre számítanék inkább, mint pártokra az meg gyalázat, hogy a covidtől a színházig mindenből pártpolitikát csinálnak tessék kormányozni, erre van kétharmad nem az ökörködére
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!