Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Hadházy szerint Szijjártó Péter „még haza is helikopterrel jár”, Menczer Tamás államtitkár azonban közölte: a miniszter mindössze 7 alkalommal használta munkavégzéshez a magyar állam helikopterét.

Mint arról korábban ebszámoltunk, Hadházy Ákos szerint Szijjártó Péter ebédelni ment a helikopterrel, a politikus ugyanis úgy látja, a miniszter „még haza is helikopterrel jár”.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszolt

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilatkozata szerint azonban „a mai Hadházy-féle álhírekkel szemben a valóság az, hogy július 14-én Szijjártó Péter előbb Budapesten bejelentette a Lidl 35 milliárd forintos beruházását, amely 400 új munkahelyet teremt, majd Budapesten hivatalos látogatásra, Dunakeszin pedig munkaebédre fogadta az osztrák, a cseh, a szlovák és a szlovén külügyminisztert, ezt követően Tolnára utazott, ahol bejelentette a Fastron Hungária Kft. 564 millió forintos beruházását, amely 217 munkahely megőrzését teszi lehetővé. Végül Szekszárdon egy munkavacsorán vett részt 10 Tolna megyei cég vezetőjével, tehát nem politikusokkal. Ezek a cégek 4,7 milliárd forintnyi beruházást fognak végrehajtani, és összesen 1139 munkahelyet védenek meg.
Magyarországnak működnie kell, számunkra a munkahelyek védelme a legfontosabb. A baloldalra az összefogásban a vírus első hulláma alatt sem lehetett számítani, és most sem lehet” – írták.
Menczer Tamás is reagált Hadházy írására
A Külgazdaságis és Külügyminisztérium mellett Menczer Tamás államtitkár is reagált a Hadházy Ákostól érkezett vádakra. A poltikus tájékoztatása szerint
Szijjártó Péter az idén összesen 7 alkalommal használta munkavégzéshez a magyar állam helikopterét”.
Menczer Tamás közölte: „Magyarországnak működnie kell, akkor is, ha Hadházy úrnak ez nem tetszik”.
Az államtitkár teljes bejegyzését ide kattintva olvashatják.
Címlapkép: MTI/Illyés Tibor