Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A döntést Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter közölte Facebook-oldalán.
Amina Mohamed korábbi kenyai külügyminisztert és Liam Foxot, a britek volt kereskedelmi miniszterét támogatjuk a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatói posztjára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta: hamarosan új főigazgatót választ a WTO, az új világgazdasági, világkereskedelmi rendszer felépítése szempontjából meghatározó intézmény vezetésére még öten vannak versenyben, október elején pedig ketten maradnak a döntő körre.
Közölte: péntek este Boris Johnson brit miniszterelnökkel egyeztettek telefonon a következő lépésekről. „A második szavazási körben így két volt kollégámat, Amina Mohamed korábbi kenyai külügyminisztert és Liam Foxot, a britek volt kereskedelmi miniszterét fogjuk támogatni” – fogalmazott Szijjártó Péter.

(MTI)