A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak az NKE-n

2020. szeptember 16. 14:55

Az antikorrupciós témában hét kutatás valósult meg.

2020. szeptember 16. 14:55

A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). Az intézmény MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint az NKE által szervezett, a Széchenyi 2020 programban támogatott „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekébencímű projektben mintegy ötvenezren vettek részt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetésével, összesen 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló konzorciumi projektben az egyetemnek 374 millió forintból 2017 márciusától nemcsak új, a korábbinál szélesebb körű antikorrupciós képzési portfólió kialakítására nyílt lehetősége, de ezen képzések a „Probono” rendszeren keresztül beépültek a közszolgálati továbbképzési rendszerbe, minden tisztviselő számára biztosítva az általános és speciális antikorrupciós képzéseket.

A projekt elsődleges céljai között szerepel a korrupció komplex visszaszorítása. Ennek egyik eszköze a megelőzés, melyhez hozzátartozik többek között a képzés, a szervezetfejlesztés és a kutatás. Az antikorrupciós témában hét kutatás valósult meg, amelyek a Nemzeti Korrupcióellenes Programban és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervekben foglalt feladatok támogatását szolgálták. Ezen kutatások révén új, átfogóbb ismeretekre derült fény a korrupcióról és az annak kezelését elősegítő integritásmenedzsment eszközökről. A program része a hivatásetika, integritás és antikorrupciós képzések kidolgozása és biztosítása is. Ezt szolgálta egyebek között a közszolgálati tisztviselők, az integritás tanácsadók online és jelentéti képzése, továbbá a szakirányú képesítéssel már rendelkező, az államigazgatási szerveknél jelenleg is tevékenykedő integritás tanácsadók folyamatos továbbképzésének biztosítása.

A 2021. március 31-ével záruló projektben készült tanulmányok az NKE tudásportálján érhetőek el a https://tudasportal.uni-nke.hu/ oldalon – olvasható a közleményben.

(MTI)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janice
2020. szeptember 16. 21:53
Ez az öt milliárd amit a konzorcium kapott már maga a korrupció. Kíváncsi lennék a tagok névsorára.
lazio154
2020. szeptember 16. 17:21
A korrupció nem betegség, amit megelőzni kell. Súlyos bűncselekmény, talán még a gyilkosságnál is elítélendőbb mert a társadalom minden tagjára negatívan hat. A korrupció az emberi gyarlóság legalja.
Bazooka454
2020. szeptember 16. 15:42
Ez most vicc, vagy ez azt jelenti ha lölővel annak rokonával, tiborc es tarsaival vagy bármelyik ner lovag bizniszevel találkoznak hogyan kell elsímítani? Vagy az lesz a tananyagban ha valaki nem adja el a céget a ner lovagnak , akkor melyik számot kell hívni navnál, vagy a számvevőszéknél?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!