A járási hivatalok ellenőrzik az iskolákban a járványügyi szabályok betartását

2020. szeptember 15. 08:16

Ha valahol megjelenik a fertőzés, akkor kizárólag az operatív törzs dönthet tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről.

2020. szeptember 15. 08:16

Az oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések betartását, valamint a megfelelő tisztító- és fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét is ellenőrzik szúrópróbaszerűen a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási, valamint fővárosi kerületi hivatalok – olvasható a Magyar Nemzet keddi lapszámában. A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján azt írta, hogy az iskoláknak a központi ajánlás alapján mindenhol saját intézkedési tervet kellett kidolgozniuk. A kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, és októbertől minden iskolában biztosított lesz a lázmérés is.

A legfontosabb szabályokat rögzítő, folyamatosan aktualizált intézkedési terv elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. Eszerint a tanítási órákon és foglalkozásokon nem kötelező a szájmaszk viselése, a közösségi terekben viszont mindenkinek el kell takarnia az arcát. Jó idő esetén a tanórák az udvaron is megtarthatók; kerülni kell az osztályok keveredését, fel kell függeszteni az úszásoktatást, délutáni sportköröket, énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani a rendezvényeket. A nevelőtestületek főként az online térben szervezik meg az értekezleteiket és szakmai megbeszéléseiket. Szülő vagy más kísérő nem léphet be az iskolába.

Ha valahol a gondos óvintézkedések ellenére mégis megjelenik a fertőzés, akkor kizárólag az operatív törzs dönthet tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, rendkívüli szünetet pedig az Oktatási Hivatal rendelhet el. Gyermekfelügyeletet az online tanítás, illetve szünet idején is biztosítanak.

(MTI)

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kala pál
2020. szeptember 15. 09:43
Megnézhetnék mit hoztak össze az ifjú forradalmárok az SZFE-n is. Fertőzésveszély esetén azonnal kiürítendő!
kunfia
2020. szeptember 15. 08:51
"Jocó bácsi világa A miniszterelnök úr az Operatív Törzzsel közösen döntött ma arról, hogy október 1-től kötetező a lázmérés az iskolába lépéskor reggel. Természetesen elfogadom, hisz valahogy szűrni kell a betegeket, védeni kell az egészségeseket. Csak halkan mondom, pár napja azt adta utasításba a tankerület, hogy nem lehet lázat mérni. Akkor most hogy is van ez? De ezért még lenne még néhány kérdésem... 1. Ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500 diákot meglázmérni? 2. Amíg a lázmérés zajlik, addig mindenki kint fog állni, végeláthatatlan sorokban, másfél méterre egymástól? 3. Mivel is fogják mérni? Az iskolák többsége kapott egy, azaz EGY darab érintkezés nélküli homlokhőmérőt, ami azért nem a legmegbízhatóbb szerkezet... 4. Mi lesz azzal a gyerekkel, aki lázas? Haza kell küldeni? El kell különíteni? 5. Ha haza kell küldeni, és a szülő nem tud érte jönni, akkor mi lesz a gyerekkel? Hisz be nem engedhetjük. 6. Aki mér, annak ugye közel kell mennie. Kap védőruhát? Vagy minden nap más ember kerül 500-1500 diákkal kapcsolatba? 7. Tesztelik végre a beteg, lázas gyerekeket, tanárokat, vagy csak menjen haza, és #maradjotthon? 8. Nekem van jogom lázat mérni? Egyáltalán lehet úgy lázat mérni, hogy azt mások látják? 9. A melegebb hőjű gyereket ki kell emelnünk a többiek szeme láttára? Van erre jogunk? Nem fogják utána rossz szemmel nézni az adott gyereket a többiek? Lehetne egyszer úgy meghozni egy rendelkezést, hogy - megvannak hozzá a megfelelő feltételek (eszköz, ember) - reálisan megvalósítható legyen - részletesen ki van dolgozva az is, mi történik ha - nem nekünk kell kitalálni mit és hogyan??? De most komolyan. És ez nem negatív hozzáállás, nem panaszkodás. Szimplán gyakorlatias, reális kérdések. Semmi más."
kunfia
2020. szeptember 15. 08:44
""A magyar kormánynak 12 ezer 713 milliárd forint van a számláján. Akkor miért nincs tömeges ingyenes szűrés? Ha a Fidesz és a kormánykommunikáció színvonalán politizálnánk, akkor nagyjából ezt a két mondatot ismételgetném orrba-szájba" - fakadt ki a Facebookon Karácsony Gergely. A főpolgármester arra reagált, hogy a miniszterelnök szerint a főváros költse el a számláján lévő megtakarított pénzt, ha intenzívebben akar küzdeni a járvány ellen, mint a kormány. (A számháborúba beszállt az Állami Számvevőszék is, természetesen a kabinet oldalán.) "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!