Újabb elővárosi vasút-fejlesztés került bejelentésre

2020. augusztus 16. 11:50

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-oldalán jelentette be a fejlesztés terveit.

2020. augusztus 16. 11:50
null

Az elővárosi vasúthálózat újabb fejlesztését jelentette be Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója Facebook-oldalán. Bejegyzése szerint a Kormány pénteken döntött úgy, hogy támogatja és együttműködik a Budapest Fejlesztési Központtal és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel a Budapest – Veresegyház – Vác (71-es számú) vasútvonal teljes körű felújításának előkészítésében és tervezésében. Mint a vezérigazgató kiemelte: a lajosmizsei vonal fejlesztéséhez hasonlóan a veresegyházi vonal teljes megújítására szóló tervek is európai uniós források bevonásával készülnek el.

A fejlesztés szükségességét első sorban az bizonyítja – emeli ki Vitézy –, hogy a fóti és veresegyházi térség lakosainak a száma ugrásszerűen nőtt az elmúlt évtizedekben. „Az M2-es főúton és az M3-as autópályán, illetve a 2102. sz. úton Budapestre tartó autóforgalmat Budapest nem tudja fogadni, a torlódások fenntarthatatlanok, az úthálózat további forgalomnövekedést nem bír el. Ezért a térségből Budapestre utazóknak csak a vasúti közlekedés fejlesztése jelenthet környezetbarát megoldást” – jelenti ki. További ok, hogy a veresegyházi vonalon a pálya állapota jelentősen leromlott, mely miatt ma a vasutak legfeljebb 40-60 km/h sebességgel közlekedhetnek, mely azt eredményezi, hogy az egyvágányú vonalon óránként legfeljebb 1-2 vonat indítható. A vezérigazgató kiemeli, hogy a leromlott állapotú pálya és megállóhelyek ellenére is napi 10 ezer ingázó használja ezt a vonalat.
A fejlesztéssel a BFK-nak az a terve, hogy a szerelvények sebessége 80-100 km/órára növelhető legyen, a megállók és az állomások akadálymentessé legyenek téve, valamint, hogy lehetőleg minden megállóba kerüljön P+R, valamint B+R parkoló. A tervek szerint Vácról Veresegyházon át félóránként, Veresegyházról pedig 15 percenként fog indulni vonat Budapestre. A tervezők a Fót irányából Budapestre tartó járatokkal kapcsolatban meg fogja vizsgálni az óránkénti hat darab járat fenntarthatóságát és igényét is. A vonal az alábbi célok teljesítése érdekében kétvágányosra lesz bővítve mindenhol. A járatok sűrűsítésének feltétele természetesen a korszerűsített Nyugat pályaudvar is, melyen jelenleg is dolgoznak a fejlesztők. Mint Vitézy bejelentette, nagyobb változások is jöhetnek, hiszen a zsákutca-szerű rendszer helyett korszerűbb és hatékonyabb az átmenő pályaudvari szisztéma, melyhez egy Duna alatti vasúti alagút tervének vizsgálatait is végzik jelenleg.

További kiemelt bejelentés, hogy két új megállóhelyet is terveznek a vonal mentén létrehozni: egyet a Marcheggi hídnál, egyet pedig a veresegyházi Medveotthon közelében. „Ma Budapesten 10-ből 6 ember tömegközlekedik, míg az agglomerációból ingázók körében mindössze 10-ből 3-an teszik ezt. Stratégiai célkitűzésünk ezen változtatni, hisz a központi régió közúti torlódásai többszázmilliárd forint gazdasági kárt okoznak a dugóban feleslegesen eltöltött idő révén. Az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése egyszerre szolgálja az agglomerációban élőket, Budapest népes külső kerületeit és a beáramló autóforgalom mérséklése révén a belső kerületekben élőket is. Ma csúcsidőben Budapest útjain minden harmadik autó az agglomerációból érkezett és minden második autóval megtett kilométert ezek az autók teszik meg. Budapest közlekedési gondjainak megoldásához tehát regionális szemléletben kell gondolkodnunk” – fogalmazott Vitézy. Ha a fejlesztés a modellezés alapján sikerül, a vezérigazgató kiemeli, hogy akár háromszorosára is nőhet az utasszám a vonalon.

A bejelentés ellenére a munka időigényes, emeli ki Vitézy Dávid a bejegyzésében. Az építési engedéllyel bíró terveket várhatóan 2022-re készíti elő a BFK a Kormány döntése szerint, Fürjes Balázs államtitkár felügyeletével, európai uniós támogatás felhasználásával.

Fotó: Facebook

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2020. augusztus 16. 20:55
Szépek ezek a fejlesztések ,de egyelőre a tervezett vonatok töredéke jár és állandóan késik. A Covid miastt 2 nap után elutazak a szakértők ,leállt az emeletes vonatok próbája. Nyugat-Európához képest itt a járvány helyzet jobb, mégsem jönnek vissza dolgozni? Beigérték tavaszra a 2-es vonali Angyalföld-Piliscsaba járatok meghosszabítását Rákosig, semmi nem történt. Vitézy ezzel együtt egy jó szakember, nagy baj, hogy Tarlóssal nem jöttek ki.
Janice
2020. augusztus 16. 19:28
Iváncsán aluljáró építenek Pusztaszabolcson a meglevő száz vágány mellé még százat.Magasperonokat minden faluban. Közben a vonat 100km-t két óra alatt tesz meg. De azt sem mindig! Többször késik mint pontos.
bagira
2020. augusztus 16. 19:26
Ballibsik ismét hőzöngnek , vonal területét felszántják.
Gregorius
2020. augusztus 16. 17:48
Ez lényegében Budapest fejlesztése /tehermentesítése, hiszen a Fővárosi uthálózat képtelen kezelni a beérkező autóforgalmat. Teljes megoldást nem jelent, hiszen látom, hogy a Gödöllői HÉV mentén futó Veres Péter/ Kerepesi úton/ és a külső részeken is csúcsidőben állandó a zsúfoltság, de valamit használni fog. A teljes körgyűrű biztos, hogy jobb lenne (kamionok etc. kerülhetnének), de a budai részt méregdrága lenne kiépíteni, tele lenne alagutakkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!