Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek – hangsúlyozta a külügyminiszter.
A külügyminiszter közösségi oldalán tette közzé a tegnapi, lett kollégájával folytatott egyeztetések eredményét, ahol a fehérorosz helyzet is szóba került. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „egyértelművé vált, hogy hasonló a helyzetértékelésünk”. A miniszter hangsúlyozta, hogy „abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek, amelyek nem lehetetlenítik el Belarusz és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem”.

