A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint külön kérdés, hogy mi Ujhelyi István felelőssége az ügyben, hiszen az asszisztens minden bizonnyal főnöke által kiadott feladatokat teljesített. „Márpedig Ujhelyi Istvánnak mint európai parlamenti képviselőnek tudnia kellett, hogy pártpolitikai feladatot nem adhat” – jegyezte meg. Hollik István felidézte: a botrányos „kamuvideót” az MSZP a „hírhedt álmentősnővel” készítette, majd az egész baloldal és a baloldali média terjeszteni kezdte azt, illetve még balliberális külföldi médiumok is hivatkoztak rá a Magyarország elleni támadásokhoz használva azt. „A baloldal a kamuvideót egyértelműen politikai támadásra, politikai kampányvideóként használta, a cél az volt, hogy a kormány elleni hangoljanak, és lejárassák a járvány elleni védekezésben résztvevő szakembereket” – hangsúlyozta.
Hozzátette: a videó itthon gyorsan megbukott, és a nyomozóhatóságok figyelmét is felkeltette, hiszen rémhírterjesztés miatt indítottak miatta nyomozást.
„Hajrá!” – kérdésre válaszolva így kommentálta Hollik István azt sajtóinformációt, miszerint Mészáros Lőrinc vételi ajánlatot tett az osztrák élvonalban szereplő SV Mattersburg focicsapatára. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: örülne neki, ha minél több magyar vállalkozó lenne olyan állapotban, hogy a külföldi befektetéseket tudna végrehajtani. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz egyetértene-e azzal, hogy ha osztrák csapat Mészáros Lőrinc tulajdonában kerül, akkor az eszéki focicsapathoz hasonlóan kapjon állami támogatást, Hollik István azt mondta: a törvények szerint kell minden esetben eljárni, így ebben az ügyben is. Hollik István több kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy bár augusztus 15-e után is fennmarad a tiltás az 500 főnél nagyobb zenés-táncos rendezvényekre, bizonyos rendezvényszervezők szerint ültetett koncertekre nem vonatkozik ez a szabályozás. Hollik István hangsúlyozta: a szabályok egyértelműek, és ezeket minden koncertszervezőnek be kell tartania. Azt javasolta a rendezvények szervezőinek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal jogértelmezési probléma esetén.