Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

2020. augusztus 20. 09:40

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen csütörtök reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2020. augusztus 20. 09:40
null

A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

A ceremónián Áder János, Orbán Viktor és Kövér László mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők százai vettek részt.

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket, majd átadják az Összetartozás emlékhelyét. A koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos programok többségét – köztük a légiparádét, a tűzijátékot, a Szent Jobb-körmenetet – nem tartják meg, de országszerte több településen és a határokon túl is lesznek megemlékezések valamilyen formában az állami ünnepen.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. augusztus 20. 11:38
A buznyák zászlót is felvonták melléje?
kisgul
2020. augusztus 20. 09:45
Isten éltessen DRÁGA HAZÁM!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!