Menczer Tamás Magyar Péternek: „Ha hibázol, emberek halnak meg”
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Az ellenzék megállapodott: közös jelölt mind a 106 választókerületben.
Mind a 106 egyéni választókerületben közös jelölt állítására készülnek az ellenzéki pártok a 2022-es országgyűlési választáson. A Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt által közösen jegyzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben tudatták: győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében. Azt írták: „az ellenzéki pártok, meghallva a választóik akaratát”, csütörtökön megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésről. A pártelnökök megállapodtak, hogy az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.
Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László lesz a közös összellenzéki jelölt – olvasható a közös közleményben. Az ellenzéki pártok döntésével kapcsolatban Bíró László is megszólalt, aki Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Engem támogatnak közös, összellenzéki jelöltként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson. A Jobbik Magyarországért Mozgalom mellett engem támogat az LMP - Magyarország Zöld Pártja, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum Mozgalom, az MSZP és a Demokratikus Koalíció. Köszönöm szépen a bizalmat! Szívvel-lélekkel Borsodért, Hegyaljáért, Abaújért!”
A Borsod-Abaúj-Zemplén megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi választást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) utódjáról dönthetnek a választók. A Fidesz-KDNP múlt szombaton közölt: helyi szervezetük Koncz Zsófiát, Koncz Ferenc lányát indítja.
Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd
(MTI)