Több mint húsz drogbűnözőt kaptak el

2020. július 03. 14:07

Az elfogásban 386 rendőr vett részt 138 gépjárművel.

2020. július 03. 14:07
null

Több mint húsz embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden egyebek mellett Győrszentivánon, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán – közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben. Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során. A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert, amelyet főként Szlovákiából és a balkáni országokból szereztek be.

A nyomozás 2019 márciusában indult, miután a rendőrség elfogott egy kábítószer-fogyasztót, aki elmondta, hogy kitől kapta az illegális szert. Az akciót a megyei rendőr-főkapitányság koordinálta, részt vett benne a TEK, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), valamint a Vas és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elfogásban 386 rendőr vett részt 138 gépjárművel. Tizenkét autót, többmillió forint készpénzt és nagyértékű ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le, valamint zároltak három ingatlant – mondta Nagy Ágnes. Kitért arra is: több kábítószert is találtak az ingatlanokban, egyebek mellett ablak alá, autógumiba, plüssmaciba, mosógépbe és szennyeskosárba rejtve. Emellett a porciózáshoz használatos zacskókat, mérlegeket és fecskendőket is találtak. Kiemelte, hogy a Győrszentivánon elfogott öt ember – akik egy családhoz tartoznak – azonos azokkal a személyekkel, akik ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013-ban milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás miatt indított nyomozást.

Csupor Máté, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy a TEK Győrszentivánon öt helyszínen öt, Vas megyében kettő, Tatán pedig egy embert állított elő. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy, a KR NNI tíz helyszínen, tizenegy embert fogott el, Veszprémben és a megyében pedig további fogyasztókat fogtak el.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy kábítószer-kereskedelem miatt tavaly indított nyomozást a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának miskolci csoportja, ahol a családi alapon szerveződő bűnözői csoport a látókörükbe került. Elmondta, hogy a csoport kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, és kapcsolatban álltak azzal a három – magyar, horvát és koszovói állampolgárságú – férfival, akiket tavaly augusztusban tartóztattak le, miután kisbuszukban negyven kilogramm kábítószert találtak.

Takács Róbert, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség helyettes főügyésze elmondta, a bíróság csütörtökön hét embert tartóztatott le.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2020. július 04. 10:06
Az albán pékeknél miért nem szabad körülnézni a szerveknek? Csak kérdezem.
anegy_
2020. július 03. 19:17
Jó kis akció! Gratulálok a tartalmas fogásért.
Vainamoinen
2020. július 03. 15:20
A Momentum meg nem tiltakozott? Liberalis jog a drog, nem tudtjatok?
rollotomasi
2020. július 03. 15:04
A jó cigány nem vész el, csak átalakul. Vidákék anno rosszvassal áfáztak, most átnyergeltek a drogbizniszre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!